Meghal Lóránt Gyula olimpiai bajnok labdarúgó
2004. szeptember 13. 12:06
Kőszegen született 1923. február 6-án. Pályafutását szülővárosában csatárként kezdte. Szombathelyről lett ifjúsági válogatott, majd előbb Nagyváradon játszott a magyar, később Aradon a román bajnokságot nyert együttesben. A Vasasban folytatta, és 1951-től a Honvédot erősítette, ahol három bajnokságot nyert, majd a Bp. Spartacusban fejezte be játékos-pályafutását. 1948-1955 között 37 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban a középhátvéd poszton. A legendás Aranycsapat védelmének tengelyében, annak pillérévé vált. Kivételes taktikai érettsége pompás rugókészséggel és fejjátékkal, nagyszerű ütemérzékkel és keménységgel párosult. Részese volt az 1952. évi olimpiai győzelemnek, az 1953 novemberi londoni 6:3-nak, az `évszázad mérkőzésének`, és az 1954. évi svájci világbajnokság - akkor csalódást keltő - ezüstérmes helyezésének. Visszavonulása után edzői pályafutását a Honvédnál kezdte, majd 1963-ban külföldre távozott. Féltucat német klubnál - köztük a Bayern München nagyhírű együttesénél - tevékenykedett. Később Görögországba szerződött, és az élvonalban szereplő PAOK csapatát irányította. Szalonikiben, csapata mérkőzése közben a kispadon váratlan szívrohamban meghalt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2015/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/643.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap