Megszületett Janikovszky Éva írónő
2004. szeptember 13. 12:06
Szegeden született, 1944-től az ottani egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, 1948-tól Budapesten szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult. 1954-től a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964-1987 között főszerkesztője volt. 1987-ben nyugalomba vonult. 1978 és 1995 között a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) megbízott elnöke, a nemzetközi Andersen-bizottság tagja volt. Gyermekkönyvei 35 idegen nyelven, 40 kiadásban jelentek meg. Több könyvéből rajzfilm készült, gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták. Számos kitüntetés (József Attila-díj, a Gyermekekért díj, a francia, a német `az év legjobb ifjúsági könyve`) birtokosa, a Mosolyrend Lovagja. 1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét, 2001-ben a Móra Ferencről elnevezett új irodalmi díjat. A felnőtt- és gyermekolvasókat egyaránt megszólító, egyéni hangú, több évtizedes írói munkásságáért 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2003. július 14-én halt meg Budapesten. Legismertebb művei: Csip-csup, Ha én felnőtt volnék, Felelj szépen, ha kérdeznek, Velem mindig történik valami, Kire ütött ez a gyerek?, Már óvodás vagyok, A lemez két oldala, A Hét Bőr.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Németország](/ih0Ax/label/.cut-640x400/30.jpg)
Németország
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Potsdamban döntöttek a világháború győztesei Európa további sorsáról
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Múzeumhálózata tette halhatatlanná Peter Ludwigot
- Világhírű kortárs rendező lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége
- A poroszok modernebb fegyverzete győzedelmeskedett a königgrätzi csatában
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)