Meghal Beaconsfield Disraeli angol államférfi
2004. szeptember 13. 12:06
Olasz-zsidó származásúként Londonban született 1804. december 21-én. Apja 1817-ben megkereszteltette gyermekeit, enélkül Disraeli nem futhatta volna be pályáját. Magániskolákban tanult, ügyvédbojtár lett, tőzsdei spekulációkba kezdett, lapkiadásban is részt vett, ezek azonban kudarccal végződtek. Nagy utazást tett a Földközi-tengeren és a Közel-Keleten. 1832-es regénye, a Contarini Fleming önéletrajzi elemek mellett politikai nézeteit is tartalmazza. 1831-ben képviselőnek jelöltette magát, többször is megbukott, de 1837-ben konzervatívként befutott egy kenti választókerületben. 1841-ben a toryk megnyerték a választásokat, de ő nem került be a kormányba. Ezen megsértődött, s támadta a konzervativizmust. A fiatal toryk vezérüknek tekintették. 1845-ben a pártellenzék vezére lett. 1852-ben, majd 1858-ban és 1865-ben, egymás után három tory-kormányban ő lett a pénzügyminiszter. Beterjesztette az új reformtörvényt, amely megkétszerezte a szavazásra jogosultak számát. 1868-ban ügyvezető kormányfő lett, de még a választások előtt lemondott. A következő 12 évben alakult ki a kétpártrendszer Angliában, Disraeli és Gladstone vezetésével. 1872-től politikája a királyságot, a felsőházat és az egyházat védte. A birodalom megerősítésén dolgozott, különös tekintettel Indiára, szociális reformokat indított, s erős külpolitikát hirdetett, főleg Oroszországgal szemben. 1874-ben győztek a toryk, s Disraeli kormányfő lett. Erős hatalmat épített ki, felszámolta a nyomornegyedeket, közegészségügyi törvényt alkotott, ipartörvényei mérsékelték a kizsákmányolást, szakszervezeti törvényei tisztázták e testületek jogi helyzetét. Első külpolitikai sikere a Szuezi-csatorna részvénytöbbségének megszerzése volt, majd Viktóriát India császárnőjévé koronáztatta. Az 1877-78-as orosz-török háború idején Nagy-Britannia féltette az indiai utat, de egy flottafelvonulással megállították az oroszokat. A pánszláv szellemű San Stefanó-i békét az 1878-as berlini kongresszuson Disraelinek sikerült erőteljesen mérsékelnie. Romló egészsége miatt nehezére esett az alsóház vezetése, ezért a királynő Beaconsfield earljévé tette, s a felsőházat irányította. Ezután a hanyatlás következett: az 1880-as afganisztáni vereség és a dél-afrikai kudarcok, a mezőgazdaság válsága, s az ipari visszaesés. A toryk vereséget szenvedtek, Disraeli pártvezető maradt és befejezte Endymion című regényét, amelyben visszatekintett politikai pályájára. A brit fővárosban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap