Különleges temetkezések láthatók a koporsómúzeumban
2006. március 30. 12:30
Repülőgép- és halformájú afrikai koporsók és mindenféle halottaskocsik láthatók sok egyéb között a Houston közelében lévő amerikai Nemzeti Temetéstörténeti Múzeumban.
Korábban
Híres emberek ismeretlen sírjai Lukácsi Attila második sorozata Budapest temető-története és elfeledett emlékei után történelmünk nagyjainak sokszor elhanyagolt sírjait mutatja be. |
Az elfeledett Budapest Összefoglalásunkban a Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékei és a Budapesti temetőkkel foglalkozó sorozat cikkeit gyűjtöttük össze. |
Csak egy valamit ne keressen, aki ide látogat: rendet. Egy hatalmas csarnokban közvetlenül egymás mellett áll az az ezüst színű `Mercedes Hearse`, amelyen 1982-ben Grace Kelly tette meg utolsó útját, és egy 140 ezer dollár értékű halottaskocsi, amelynek a tetejét egy kínai templom makettje díszíti. A szomszédban egy apáca áll egy hatalmas hármas koporsó mellett: ebbe temettek egy korán meghalt kisgyereket, majd szüleit is, akik a megrázkódtatás miatt öngyilkosságot hajtottak végre. Odébb Hófehérke üvegkoporsója, s mellette több ódon ónkoporsó látható. A bemutatott díszes fehér hintó Walt Disney bármelyik mesebeli hercegnőjének megfelelt volna, de a valóságban gyerektemetéseknél használták.
Hófehérke üvegkoporsója a múzeumban |
Külön részt szántak a múzeumban az amerikai elnökök temetésének. Itt himnikus zenei kíséret mellett látható többek között egy katonai csizma, amelyet gazdája a Ronald Reagan temetése alkalmából rendezett díszszemlén viselt, továbbá néhány zászlócska ugyanezen elnök halottaskocsijáról.
Újságcikkek garmadája dokumentálja az olyan kimagasló amerikaiak túlvilágra távozását, mint Elvis Presley, Judy Garland, Henry Ford, Frank Sinatra vagy John D. Rockefeller.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.