Meghal Thirring Gusztáv földrajztudós
2004. szeptember 13. 12:06
Sopronban született 1861. december 25-én. A népfőiskola után evangélikus líceumba járt. Már ekkor érdekelte a földrajz, 17 évesen belépett a Földrajzi Társaságba. A budapesti egyetemen bölcsészdoktori és tanári diplomát szerzett, majd annak antropológiai tanszékén tanársegéd lett. 1888-ban részt vett a Magyar Turista Egyesület megalakításában, szintén ebben az évben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársaként folytatta pályafutását. 1897-ben a demográfia egyetemi magántanárává nevezték ki, 1906-ban rendkívüli egyetemi tanári címet nyerte el. 1906-26 között a KSH igazgatójaként jelentős szerepet játszott abban, hogy a statisztika több szakágában publikációk sorozata jelent meg a hazai és nemzetközi szaksajtóban. Néhány évig intézetvezetőként a Fővárosi Könyvtár felügyeletét is ellátta. 1914-től a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke volt, 1926-ban az MTA rendes tagjai sorába választotta. 1925-31 között a Magyar Statisztikai Társaság elnökeként is tevékenykedett. Történeti-demográfiai munkáival megalapozta a magyar történeti statisztikai kutatásokat, úttörő jelentőségűek útikalauzai. Számos értékes, Sopron város népesedés- és gazdaságtörténetére vonatkozó tanulmánya jelent meg. 1937-ben kiadta Magyar László Afrika-kutatóról szóló alapvető művét, 1938-ban Magyarország népessége II. József korában című dolgozatával kiemelkedő akadémiai elismerést ért el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap