Megszületett Sárosy Gyula, az 1848-49-es szabadságharc krónikása
2004. szeptember 13. 12:06
Eredeti neve Sárosy Lajos, de mivel mostohaapja nem szerette a költőket, első versei megjelenésekor az ő megtévesztésére vette fel a Gyula nevet. Jogi tanulmányait az eperjesi kollégiumban végezte. 1838-ban Sáros vármegye aljegyzője, 1840-ben aradi, 1848 nyarán pesti váltótörvényszéki jegyző lett. 1849 első hónapjaiban kormánybiztosként működött Debrecenben, majd országgyűlési képviselővé választották. Kossuth biztatására megírta és kiadta Arany Trombita című, a szabadságharcról szóló verses krónikáját 12 `lehelet`-ben, amelynek minden fellelhető példányát a szabadságharc bukása után megsemmisítették. Sárosinak is bujdosnia kellett, de 1852-ben elfogták, halálra ítélték, majd életfogytiglani várfogságot kapott. 1855 végéig raboskodott Königgrätzben, majd Pesten folytatta írói munkásságát. 1859-ben a solferinói osztrák vereség hírére rögtönzött Krinolin-vers című költeményéért ismét perbe fogták, s 1860. márciustól novemberig a csehországi Budweisbe internálták. Utolsó hónapjait Pesten töltötte. A városban halt meg 1861. november 16-án.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap
- Hét nem mindennapi múmia tegnap
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok tegnap
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be tegnap
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit 2025.02.10.
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc 2025.02.10.
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból 2025.02.10.