Meghal Gábor Dénes
2004. szeptember 13. 12:06
Gábor Dénes 1900. június 5-én született Budapesten. Édesapja Günszberg Bernát a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál (MÁK Rt.) dolgozott főkönyvelőként, majd cégvezetőként, végül igazgatói rangban, 1928-ig. Édesanyja Jakobovits Adél. A szülők 1899-ben kötöttek házasságot, s három gyermekük született: Dénes (1900), György (1901) és Endre (1903). Az apa 1902. március 8-án két fiával együtt engedélyt kapott, hogy nevüket Gáborra változtassák. Az érettségi után rövid frontszolgálatot teljesített Észak-Itáliában. Novemberben beiratkozott a Műegyetemre, 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait. 1927-ben doktori értekezést írt a katódsugárcsőről. 1927-32-ben Siemensstadtban, a Siemens és Halske kutatólaboratóriumában, 1932-33-ban pedig Erlangenben, a Siemens-Reiniger-Veifa nevű cégnél dolgozott. 1933-ban, a náci hatalomátvétel után elhagyta Németországot és hazatért Magyarországra. 1934-ben végleg Angliában telepedett le. 1936. augusztus 8-án feleségül vette Marjorie Louise Butlert, akivel haláláig harmonikus házasságban élt, gyermekük nem született. 1934-48-ban a British Thomson-Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott, itt találta fel a holográfiát. 1949-58-ban az Imperial College-ban elektronikát adott elő. 1956-ban a Royal Society tagjává választotta. 1958-67-ben az alkalmazott elektronfizika professzora volt az Imperial College-ban. 1967-ben nyugalomba vonult.`A holográfikus módszer feltalálásáért és a kifejlesztéséhez való hozzájárulásáért` 1971-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat. 1974-ben súlyos agyvérzést szenvedett. 1979. február 9-én hunyt el Londonban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.