2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Gyenes Antal az 1956-os Nagy Imre-kormány minisztere

2004. szeptember 13. 12:06

Gyenes Antal Mezőtúron született 1920. október 30-án. Egyetemistaként részt vett az antifasiszta ifjúsági mozgalmakban. Megyei miniszteri megbízottként 1945-ben közreműködött a földosztásban. Később a Szabad Föld című hetilap felelős szerkesztője lett. 1945-47-ig a Magyar Kommunista Párt országgyűlési képviselője volt. Tevékeny szerepet vállalt a népi kollégiumokat építő mozgalomban, amelynek 1947-ben elnöke lett. A NÉKOSZ feloszlatása után nem kaphatott képzettségének megfelelő munkát, ezért egy ideig gyári munkásként dolgozott. Az 1950-es évek elején Nagy Imre segítségével mezőgazdasági kutatóként helyezkedett el. Később, 1956 októberében a Nagy Imre-kormány begyűjtési minisztere lett és ő volt az, aki véget vetett a parasztok által olyannyira gyűlölt begyűjtési rendszernek. Mindvégig kitartott Nagy Imre mellett és a forradalom leverése után nem vállalt politikai szerepet. Közgazdasági és mezőgazdasági kutatómunkával foglalkozott, majd nyugdíjazásáig a Szövetkezeti Kutatóintézet igazgatójaként dolgozott. Vezetése idején az intézet a Kádár-rendszer által mellőzött értelmiségiek egyik gyűjtőhelye és ezzel az alakuló demokratikus ellenzék mintegy szellemi műhelye lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár