Salamon (Árpád-ház)
2005. október 7. 22:20
Apja I. András magyar király (ur. 1046-60), anyja Anasztázia kijevi hercegnő volt. Születése előtt, 1048-ban András a saját testvérét, Béla herceget (később I. Béla, ur. 1060-63) nyilvánította örökösének, 1058-ban azonban a németekkel kötendő béke zálogaként Salamont eljegyezték IV. Henrik német király nővérével, Judittal, és az eljegyzés előtt trónörökösként megkoronázták. Béla emiatt 1060-ban lengyel segítséggel megdöntötte András uralmát. Anasztázia gyermekeivel Melkbe (Ausztria) menekült. 1063-ban IV. Henrik birodalmi sereg élén indult visszaszerezni a trónt sógora számára. Béla időközben meghalt, fiai pedig elhagyták az országot. Salamont 1063 szeptemberében Székesfehérváron királlyá koronázták.
Henrik távozása után Béla fiai lengyel haddal törtek az országra, s a nyugati határra menekült Salamon hívei kénytelenek voltak tárgyalni. Az 1064 elején létrejött megállapodás az ország egyharmadát, mint hercegséget (dukátus) juttatta Gézának (később I. Géza, ur. 1074-77) és Lászlónak (I. László, ur. 1077-95).
A gyermek Salamon helyett anyja, Anasztázia kormányzott, egyetértésben Gézával. 1068-ban a király és a hercegek egyesült serege szétverte az országot dúló besenyő hadat a kerlési (ma Romániában) csatában, 1071-ben pedig a Szerémséget ért támadásra válaszul elfoglalták a bizánci kézen lévő Nándorfehérvárt. A győztesek közt azonban viszálykodás támadt, mivel a védők Gézának adták meg magukat, és ő megtagadta a királynak törvényesen járó zsákmányrész kiszolgáltatását, sőt Salamon tudta nélkül békét kötött.
Géza és Salamon viszálya egyre mélyült. Mivel az erőviszonyok nagyjából kiegyenlítettek voltak, mindkét fel külföldön keresett szövetségeseket. Kemejnél (Szolnok mellett) Salamon német-magyar serege megtámadta és megverte a készületlen Gézát, akit ráadásul csapatai egy része cserbenhagyott (1074. febr. 26.). Március 14-én a mogyoródi csatában azonban a László bihari hadaival és Ottó cseh seregével megerősödött Géza döntő győzelmet aratott, s ezután a hatalom az ő kezében összpontosult. Salamon tartani tudta magát megmaradt területén (Moson és Pozsony környékén), sőt pénzt is veretett. 1076-ban tárgyalások kezdődtek a helyzet rendezéséről, de ezek Géza halála miatt megszakadtak. Végül 1081-ben Salamon teljes királyi ellátásáért cserébe lemondott a koronáról László javára. 1082 körül azonban összeesküvéssel vádolták meg, és Visegrádon bebörtönözték. Miután 1083-ban szabadon engedték, IV. Henrikhez ment Regensburgba, majd a moldvai besenyőknél keresett segítséget. 1085-ben velük tört az országra, László azonban legyőzte. 1087-ben Bizánc ellen indítottak rablóhadjáratot, Salamon ennek egyik ütközetében esett el. Egy későbbi legenda szerint túlélte a csatát, majd a világtól elfordulva remetének állt, és Pulában (Horvátország) halt meg, ahol később szentként tisztelték.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap