Meghal Szentjóbi Szabó László
2004. szeptember 13. 12:06
Kufsteini várfogságában meghal Szentjóbi Szabó László költő, a jakobinus mozgalom résztvevője. Szentjóbi tanulmányait a híres debreceni kollégiumban végezte, majd Nagyváradon kapott tanítói állást. A tanári vizsga letétele után Nagybányára került, a volt ferences gimnáziumba. Nagyra tartotta II. József törekvéseit, ezek azonban az uralkodó 1790-es halála miatt nem valósulhattak meg. Szentjóbit reformnézetei miatt elbocsátották, így Pestre indult, hogy jogot tanuljon, emellett a Helytartótanácsnál is el tudott helyezkedni. Összebarátkozott Batsányi Jánossal, illetve Ráday Gedeonnal. Nem sokkal ezután már Szentmarjai és Hajnóczy társaságában találjuk. A jakobinus mozgalom leleplezése után őt is halálra ítélték, életéért Ráday személyesen járt közbe. Kufsteinbe már betegen érkezett, fogságának első évében meghalt. Költészetében és fennmaradt prózai műveiben sok vonatkozásban a polgári haladás eszméjének hirdetője, mint tudatos és gondos stiliszta - Kármán József mellett - az 1790-es évekbeli magyar szépprózai stílus legnagyobb művésze volt. Befejezetlen történelmi regénye az Első Mária Magyar Királyné élete címet viseli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap