Polinézek taníthatták hajózni az indiánokat
2005. szeptember 23. 12:04
Régészeti nyomok
Ekkor került a képbe Jones, aki egy konferencián hallott a nyelvész kutatásáról, és hasonló noha régészeti nyomokat kutatott.
Kutatásai során rábukkant egy 1939-es tanulmányra, amely a tomol és egy polinéz hajótípus közti hasonlóság elemeit vizsgálta: majdnem ugyanolyan késekkel, hasonló fából faragták, és mindössze annyi volt a különbség, hogy az egyiket növényi anyagokkal, míg a másikat cápabőrrel burkolták be.
|
Migrációs térkép a kutatók tanulmányából |
Jones ekkor elfaxolta a korábban talált csumas halászszerszámok rajzait a Berkeley Egyetem egyik polinéz őstörténettel foglalkozó szakértőjének, aki tökéletesen elképedt, mert azt hitte polinéz horgokat lát. Az elvégzett tesztek alapján kiderült, hogy a horgok 1200 évesek, azaz pontosan egyidősek a legrégibb ismert tomol deszkáival. A vizsgálatok alapján végül arra jutottak, hogy a Dél-Kaliforniában élők nagyjából 10 ezer éven át ugyanazokat a halászeszközöket használták, míg aztán i.sz. 800 körül hirtelen jóval fejlettebb eszközöket kezdtek használni, amelyek pontosan úgy néznek ki, mint a polinéz eszközök.
Jones elmondása szerint az első években ő sem hitt az elméletben, ezért társával együtt nem is nagyon beszéltek arról. Ennek megvolt az oka: az elméletet 50 éven át teljesen hihetetlennek nyilvánították a tudományos körökben. Az akadémikusok ellenállása most is borítékolható volt: szerintük ugyanis mindez csak a hasonló körülmények közt fejlődő civilizációk párhuzamos kulturális evolúciójának eredménye, és nem kell kulturális kölcsönhatásokban gondolkodni. "Ez egy régi, meghaladott elmélet a kirajzásról" - állítja Santa Barbara Természettudományi Múzeumának antropológusa, John Johnson. "Ezen elképzelések szerint a kerámia vagy a földművelés egy helyen alakult ki, s hamarosan szétterjedt az egész világon, példaul a mexikói piramisok építői Egyiptomból jöttek."
Amikor Jones bemutatta elméletét, Johnson blazírtan csak annyit kérdezett: "Mégis mondja, ki szeretne lenni? Az új Thor Heyerdahl?"
Mások szerint tárgyi tévedések vezették meg a kutatót, mondván a polinézek korábban jöttek, s nem hagytak ilyen nyomokat. Mindenesetre több bizonyíték szükséges, mint egy horog.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap















