Polinézek taníthatták hajózni az indiánokat
2005. szeptember 23. 12:04
Az American Antiquity tanulmánya szerint nyelvészeti és régészeti nyomok együttesen bizonyítják, hogy a kaliforniai csumas indiánok a polinézektől lesték el a hajóépítés technikáját.
Nyelvészeti detektívmunka
Jones és Klar |
Az American Antiquity nemrég megjelent tanulmánya szerint
a polinéz hajósok már évszázadokkal az európai felfedezők első megjelenése előtt látogatták a kaliforniai partvidéket. Egyesek szerint Ausztrália őslakói is itt jártak, a két kutató, Kathryn Klar, a Berkeley Egyetem nyelvésze, és Terry Jones, a Kaliforniai Egyetem régésze elismerik, hogy elméletük szöges ellentétben áll a térség fejlődéséről korábban gondoltakkal.A nyelvész-rgész páros elmélete magyarázatot adhat arra, hogy a csumas indiánok miként építették meg kiváló, tomol névre hallgató hajójukat. Publikációjukat 2003-ban több ismert régészeti szaklap is visszautasította, mondván gyerekes és tudományosan túlhaladott elképzeléseik vannak.
A két kutató öt éven át bújta a polinéz szótárakat, elemzett ősi halászhorgokat és újraolvasta az elmúlt száz év kutatási anyagait. Megállapításuk szerint a csumasok a kultúrájuk központi elemét alkotó tomol építéséhez valószínűleg felhasználták a polinéz látogatók segítségét, akik valamikor i.sz. 400 és 800 körül járhattak ott. A kutatók különböző úton haladva vonták le megegyező következtetésüket: egyikük nyelvészeti, míg a másik régészeti nyomozást tartott.
Misztikus deszkahajó: a tomol |
A kutatást Klar a kelta és csumas nyelv szakértőjeként egy nyelvészeti rejtély alapján kezdte el: egyáltalán nem értette, hogy miként viselhet az amerikai kontinensen a csumasok hajója teljesen egyedülálló - saját nyelvüktől is idegen -nevet. Klar ekkor a szó és hasonló hangzású alakjai után kezdett kutatni a szomszédos bennszülött nyelvekben - a kutatás azonban lassan kiterjedt, és lassan már az eszkimók nyelvében keresgélt - mindhiába: nem talált semmit.
Egyik nap azonban véletlenül egy hawaii szótár akadt a kezébe, amelyben a hasznos faanyagot tartalmazó fát meglepő módon a kumulaa'au szót jelölte. Kutatásai közben arra is rájött, hogy Hawaii őslakóinak felmenői, akik kenuikon járták az óceánt, ugyanezt a szóalakot használták több polinéz szigeten is (Hawaii, Tahiti, a Cook-szigetek). Csakhamar polinéz eredetű, hajókat jelölő szavakat talált a csumasoktól nem messze élő törzs, a Gabrielinos nyelvében is.
A nyelvész kérdése így hangzott: miért jelölték az egyébként teljes szókinccsel rendelkező csumasok hajójukat egy polinéz kifejezéssel?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap