Konzerváló fürdő a régi kéziratoknak
2005. szeptember 12. 14:00
Szlovén kutatók különleges fürdőt fejlesztettek ki a régi kéziratok megóvására, mely lehetővé teszi azok további romlásának megállítását és aktuális állapotuk tartósítását.
A kutatók rémálma
A konzervátorok közt régóta közismert, hogy a középkorban használt tinták anyaga korrozívan károsíthatja a papírokat. A dokumentumok idővel ugyanis azokon a helyeken lyukadnak ki, ahol írtak rájuk ki, azaz a tinta teljesen szétmarja a papírt vagy pergament.
A Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár InkCor projektjének vezetője Jana Kolar és kollégái ezért olyan megoldást kerestek, mellyel megelőzhetik ezt, és mellyel teljesen megállíthatják a tinta hatásmechanizmusát is. Az első vizsgálataik azt mutatták, hogy a középkori tinták gyakran vassal telítettek. Ennek a tintának pedig a szabad atomjai reakcióba lépnek a levegővel és oxidánsokat hoznak létre, melyek lebontják a papírban található cellulózt, ezzel megsárgítják a papírt és törékennyé teszik azt. A kutatók rémálma így válik valóra: több száz év után ez a hatás egész odáig juthat, hogy a papír teljesen szétmállik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap