Náci kommuna a 30-as évek Amerikájában
2005. szeptember 14. 12:39
Dél-Kalifornia területén az elmúlt évszázadban több furcsa kultusz, szekta, közösség és utópia próbálta megvetni a lábát, ám mindezek közül a legfurcsább talán az 1933-tól itt élő náci közösség volt.
A titokzatos birtok amatőr kutatója
"Nagyon nehéz összeszedni az információkat, ugyanis ennek nagyrészét módszeresen tüntették el" - mondta el a helyi történelmet tanulmányozó Young. A híres birtokról már gyerekkorában is titokzatos történeteket hallott, így azok hamar felkeltették az érdeklődését. Anyja, Betty Lou Young 1975-ben könyvet írt a terület történetéről, és abban már a náci-teóriát hivatalosan elfogadott tényként kezelte. Youngot azonban nem hagyta nyugodni az eset, és anyja kutatásait folytatva a kis közösség nyomába eredt.
Kutatásai során az évtizedek távlatából csupán szóbeli elbeszélésekre, építészeti tervekre, és dokumentumokra illetve levelekre alapozhatott. A náci-kolónia legkomolyabb bizonyítékait a kanyon lakói szolgáltatták, akik közül az egyik lakos elmesélte neki, hogy vörös-ezüst keresztekkel díszített barna egyenruhát viselő őrök vigyázták a birtok bejáratát, ezen kívül az elmondásuk alapján készített rajzok egyértelműen a barnaingesek egyenruhájára emlékeztetnek. Young elméletét alátámasztotta az UCLA visszavonult zeneprofesszorával, John Vincenttel készített interjú is, aki 1948-ban szerette volna megvenni a birtokot, és akinek elmondása szerint az a náci-szimpatizánsok kommunája volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.