Vitatott a skót nemzeti hős szerepe
2005. szeptember 8. 10:00
W a Hősök terén
Fáklyás felvonulással emlékezik William Wallace skót szabadsághős kivégzésének hétszázadik évfordulójára szeptember 11-én, a budapesti Hősök terén az Albannach Skót Kulturális Egyesület - tájékoztatta a szervezet elnöke az MTI-t.A rendezvényt egyidőben tartják azzal, hogy Lanark városában is megemlékeznek az 1305 augusztusában kivégzett skót szabadsághősről jelképes koporsójánál - közölte Szalay Tamás Lajos. Az eseményen Kéri György, az első magyar skótdudás szólója után a skót Robert Burns egyik verse hangzik el Kálloy Molnár Péter tolmácsolásában, majd a megemlékezők fáklyákat és gyertyákat gyújtanak, és néhány percre nagyméretű W alakot formálnak a Hősök terén, hogy így emlékezzenek a skót szabadságharcosra, mondta el.
`Mivel a stirlingi csata és a skóciai szertartás egybeesik a New York-i terrortámadás dátumával, így a skótduda a terror áldozataiért is szól majd, a fáklyák értük is égnek majd` - tette hozzá.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap