7 végzetes pillanat

Újabb Ságvári-vita az ÉS hasábjain

2005. augusztus 17. 12:46

Miután Ungváry Krisztián történész nemrég `Egy emléktábláról` című cikkével a Ságvári-ügy történetének nyomába eredt, rögtön többen felháborodásuknak adtak hangot kijelentései kapcsán.

Ungváry Krisztián: Egy emléktábláról

A magyar antifasiszták számára Ságvári Endre egyfajta vonatkoztatási pont. A Szépilona vendéglõ falán elhelyezett emléktábláját nemcsak õk, hanem magas rangú politikusok is megkoszorúzzák, mint pl. Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A koszorúzás kapcsán tavaly kritikus hangok is megszólaltak (lásd Hahner Péter és Papp László Tamás, ÉS, 2004/33., 34.), mondván, Ságvári Endre antifasiszta ellenálló tevékenysége nem demokratikus, hanem diktatórikus célt követett, amit az is bizonyít, hogy kommunista politikusként helyeselte a Molotov-Ribbentrop-paktumot és a sztálini párt intézkedéseit.

Nem tudhatjuk, hogy Ságvári mit tett volna 1945 után. Családjának többsége kommunistasága miatt 1945 elõtt megtagadta, de a háború után közülük többen is akadtak, akik a totális diktatúra szolgálatára adták magukat, húga például az MDP Központi Vezetõségének munkatársa, majd 1956 után az MSZMP KB tagja is volt. A sor folytatható volna, de a Ságvári-történetben sokkal fontosabbak azok a szálak, amelyek miatt a Szépilona kocsiszín mellett a Remíz vendéglõ falán még egy márványtáblának volna helye... Minden jel szerint errõl a Ságvári-ügyben az antifasiszta emlékkultúrát szorgalmazók mit sem tudnak. Fencsik Flóra azt emelte ki, hogy Ságvári `legalább visszalõtt`, Donáth Ferenc szerint `nyilasokkal vívott kézitusát`, Sándor Iván szerint `Ságvári elpusztítói gyilkosok`.

Mindegyik állítás súlyos tárgyi tévedés. Ságvári ugyanis nem visszalõtt, hanem õ lõtt elõször. Letartóztatói közül egyik sem volt a nyilas párt tagja. A kirobbant tűzharcban a nyomozók szolgálati kötelességüket teljesítették, nem nevezhetõek gyilkosoknak.

Ezek a tévedések is súlyosak, de eltörpülnek amellett, hogy Ságvári személye elválaszthatatlan azoktól a gyilkosságoktól, amelyeket nevében és nevével követtek el. Halála 1945 után azonnal politikummá, és több perben is justizmord forrásává vált. Az illegális kommunista párt túlélõi érthetõ módon szerették volna felelõsségre vonni azokat a rendõröket és csendõröket, akik 1945 elõtt kihallgatásaikon és kínzásaikban részt vettek. Sokan részben ezért léptek be a politikai rendõrség, a késõbbi ÁVH soraiba. Itt kezdettõl fogva ugyanazokat a módszereket használták, mint az õket korábban kihallgatók. Lényeges különbség volt azonban, hogy a Horthy-rendszer rendvédelmének nem volt szüksége prekoncepciók gyártására ahhoz, hogy a kommunistákat üldözze, míg a kommunisták számára a folyamatos koncepciógyártás határozta meg a felelõsségre vonást, amelynek során ugyanazt a büntetést kapta bűnös és ártatlan. Erre példa a Ságvári-ügy is.

A késõbbiek megértéséhez szükséges elõször vázolni, mi is vezetett 1944. július 27-én Ságvári halálához. Rendõrnyomozók már régebben figyelték Ságvári egyik kapcsolatát, részben azért, mert azt hitték, hogy az illetõ nyomán Kádár Jánost is le tudják tartóztatni. Kádár helyett azonban Ságvári nyomára bukkantak, akit július 27-én reggeltõl követtek, majd amikor Ságvári egy elvtársával, Szabados Lajossal találkozott a mai Szépilona vendéglõben (akkor Nagy cukrászda), utasítást kaptak letartóztatására. Gondot okozott, hogy nem volt mindenkinél pisztoly, és csak egy kötözõszíj állt rendelkezésre. Ságvári a kerthelyiségben, a leghátsó asztalnál foglalt helyet. Négy polgári ruhás rendõrnyomozó, Palotás Ferenc törzsõrmester, Kristóf László õrmester, Cselényi Antal államrendõrségi detektív és Pétervári János õrmester, gépkocsivezetõ vett részt a letartóztatási akcióban. Szabadost Palotás és Kristóf, Ságvárit Cselényi és Pétervári fogta közre. Hárman pisztolyukat is elõvették, mindkettõjüket megmotozták, és Kristóf egy nála lévõ szíjjal el is kezdte kötözni Szabadost. Hallotta, hogy motozás közben Cselényi odaszólt Ságvárinak "kár a gõzért, Endre". Ez azonban nem hatott nyugtatóan, mert Ságvári a táskájához kapott, onnan kirántott egy pisztolyt majd azonnal lövöldözésbe fogott, és az eléje álló Cselényivel összeverekedett. Kristóf Cselényi segítségére sietett, és lefogta Ságvári kezét. Palotás lövöldözni kezdett, de a nagy tumultusban Ságvári helyett Kristóf felkarját találta el, ami miatt az kénytelen volt elereszteni Ságvári kezét, aki ezt kihasználva kiszabadult és elfutott. Már a lövöldözés kezdetén Cselényit a vállán, Pétervárit a hasán, Kristófot a combján sebesítették meg Ságvári golyói, Kristófnak a dulakodás közben combcsontja is eltört. Ságvári eldobta a kiürült tárú pisztolyt, és kiszaladt a kerthelyiségbõl. Az utána rohanó Cselényi kiabálására "fogják meg, tolvaj!": a kapuban egy beszkártos és egy feltűzött szuronyú puskás katona állta Ságvári útját, egyik el is gáncsolta, de Ságvári továbbfutott. A Budakeszi úton, a bejárattól nem messze érte utol Cselényi golyója. Ságvári összeesett, a sérült rendõrökkel együtt kórházba szállították, de útközben Pétervárival együtt meghalt.(...)

A nemzeti emlékezet és a jog oszthatatlan. Ha van antifasiszta minimum (amit pl. György Péter az ÉS múlt évi 38. számában szorgalmazott), akkor léteznie kell antikommunista minimumnak is. Szomorú, hogy errõl sokan nem akarnak tudomást venni. Ságvári emléktáblája elõtt minden évben koszorúznak, de arra senki sem emlékszik, hogy a jog meggyalázásával Ságvárira hivatkozva, az õ nevével és az õ nevében embereket akasztottak fel és családokat tettek tönkre. Ezzel a magatartásukkal az antifasiszták magukat hiteltelenítik, másokkal szemben pedig ugyanazt a "halottgyalázást" követik el, amelyet az ÉS múlt évi 35. számában Kozák Gyula a Ságvári-koszorúzók ellenzõivel szemben emlegetett.

A rendszerváltás óta magukat "megújultnak" tartó antifasiszták arra hivatkoznak, hogy a mártírok emlékét azért ápolják, mert azok a diktatúra áldozatai. Ha megemlékezésük tényleg hiteles volna, akkor fejet hajtanának a kommunista diktatúra áldozatai elõtt is, különösen abban az esetben, ha ez a két dolog annyira összefonódik egymással, mint Ságvári esetében. Így ezt a feladatot másra bízzák, és ezzel maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy tetteiket kegyeletsértõnek lehessen tartani, és a saját felelõsségükkel szintén szembe nem nézõ (jobboldali) szervezeteknek igazuk legyen az antifasisztákkal szemben. Bekövetkezhet, hogy a "Magyar Csendõrök Baráti Köre" vagy hasonló egyesület Ságvári táblája mellett el kíván majd helyezni egy emléktáblát a szolgálatteljesítés közben hõsi halált halt, valamint a koncepciós perekben késõbb elítélt csendõrök és rendõrök emlékére. Morális okokból nem lehet megtagadni e kérés teljesítését. Ráadásul tekintettel a kommunista terrorra, egy ilyen emléktábla iránt van is Magyarországon igény. Nem volna sokkal jobb, ha a demokrácia hívei minden jogsértés nyilvános elítélését felvállalnák?
 
Tovább a teljes cikkhez, Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 31. szám


Akik reagáltak Ungváry írására:

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!