Az identitás mint lobby: Attila sírja
2005. augusztus 4. 13:39
A hun király sírját régóta keresik. A régészet mai állása szerint a Duna-Tisza közében lehet valahol. De ezen a területen kívül is legalább tucatnyi település vallja magáénak a dicsőséget - olvasható a Magyar Narancs eheti számában.
A temetése körüli legendával - hármas koporsó, folyóelterelés, szolgák lenyilazása - már az általános iskolában találkozhattunk. Tudjuk azt is, hogy életéről és haláláról a bizánci Priszkosz rétor helyben készített leírásai tudósítanak, és az ő krónikája szolgált a történészek számára elsődleges forrásul a hunok életéről. A sír utáni kutatás új lendületet kapott a 19. századi nagy nemzetiidentitás-keresés idején. A hun, illetve szkíta eredetmítosz - mely szerint a magyarok a több ezer éves, korábban Szkítia területén élt hun törzsek leszármazottai volnának - ma is sokak számára egyenlő a megkérdőjelezhetetlen valósággal, amelyet helyenként bonyolult összeesküvés-elméletek kísérnek. Ezért amikor Attila kultuszával találkozunk, nehéz eldönteni, hogy mennyire érdemes kirekesztést vagy bármilyen politikai motivációt sejteni a mitikus eredetnyomok keresése, egy kétes hagyomány felelevenítése vagy akár az esetleg erre épülő üzleti vállalkozások mögött.
-> tovább a Magyar Narancs cikkére
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap