Sztálin karikaturistája
2004. október 21. 13:32
Születésének 104. évfordulóját ünnepelte a minap Borisz Jefimov orosz karikaturista, aki nyolc évtizedes pályája során hazai és külföldi politikusok sokaságát figurázta ki.
Trockij figyelmesen átlapozta, majd közölte, hogy ő szeretné hozzá az előszót írni. A bolsevik vezető a következőket írta Jefimovról: "Nagy tehetsége van az élet apró mozzanatainak diszkrét megfigyeléséhez, és képes kiemelni a politikai világ főszereplőinek gyengéit." Sztálinnak viszont Jefimov egyenesen a kedvence volt. És bár viszonyukra ránehezedett a közben száműzött, majd meggyilkolt Trockij barátságának árnyéka, neki soha nem esett bántódása. Pedig Trockij kegyvesztettsége után Jefimov nem kis kockázatot vállalva felkereste őt lakásán, hogy elbúcsúzzon tőle. "Sztálin kiszámíthatatlan ember volt - mondja róla a karikaturista -, sőt, ezt a vonását nyilvánvalóvá is akarta tenni. Úgy akart élet-halál ura lenni, hogy lebegtette a helyzeteket. Rólam úgy vélekedhetett, hogy Íjó karikaturista, hasznos lehet számomraÍ." Testvérét viszont a nagy tisztogatások idején kivégeztette a diktátor.
Jefimov karikatúrái miatt sok tiltakozás érkezett külföldről. 1939 és 1941 között Goebbels náci propaganda-miniszter küldetett jegyzéket, de a nyugati vezetők sem kedvelhették a generalisszimusz által sugallt rajzokat. Az első tiltakozó Chamberlain brit miniszterelnök volt, Daladier francia kormányfő egyenesen utálta, csak az olasz Duce, Mussolini nem tett semmiféle szemrehányást. Vele Jefimov személyesen is találkozott 1929-ben, amikor egy szovjet légügyi küldöttséggel Rómában járt. Neki kellett ellenőriznie azokat a rémhíreket, melyek szerint Mussolini egy merényletben megsebesült az orrán. A találkozón készült fotó, amelyen a Duce karlendítéssel üdvözli a szovjet vendégeket, annak idején bejárta a világot: a francia sajtó egyenesen azt írta róla, hogy "lám, szerelem szövődött a fasiszták és a bolsevisták között". Jefimov magát már őskövületnek tekinti. "Szégyellem, hogy ilyen sokáig éltem. Sajnos már nincsen senki, akitől bocsánatot kérhetnék."
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.