A toryk vezére az erdélyi holokausztról
2004. július 5. 10:30
A nagy előd, Disraeli
Howardról eddig is köztudott volt, hogy kelet-európai, apai részről erdélyi magyar zsidó menekültek leszármazottja, aki maga is tartja vallását, de ő maga ekkora nyilvánosság előtt és ilyen egyenesen most először beszélt a család meghurcoltatásáról az erdélyi holokauszt idején. A vasárnapi interjúban ugyanakkor nem említette meg a korabeli magyar hatóságok szerepét hozzátartozói elhurcolásában. Édesapja, Hecht Bernát 1947-ben változtatta nevét Howardra, és 1966-ban, 49 évesen hunyt el.
A brit sajtó - miután Howardot a múlt év végén tory vezérré választották - felkutatta a Hecht család egykori lakóhelyét, a Máramaros megyei Visóoroszi (Ruscova) falut. A falu polgármestere annak idején elismerte a The Sunday Telegraph helyszínen járó tudósítójának, hogy Hechtéknek ingatlanjai és kiterjedt birtokai voltak a környéken. Hozzátette ugyanakkor, hogy helyben semmiféle tulajdoni feljegyzés nem maradt; az iratokat szerinte a háború alatt Magyarországra szállították.
A rendkívül energikus Howard megválasztása óta a Konzervatív Párt támogatottsága érzékelhetően megugrott; egyes felmérések szerint a toryk a kormányzó Munkáspárt előtt járnak. Michael Howard zsidó származásának hatása a párt választási esélyeire azonban legalábbis nem egyértelmű: a Jewish Chronicle című vezető brit zsidó hetilap egy év eleji felmérése azt mutatta ki, hogy a brit választók ötöde nem látna szívesen vallását gyakorló zsidó miniszterelnököt a Downing Street 10. alatt.
Benjamin Disraeli, az eddigi egyetlen zsidó származású brit miniszterelnök, aki a viktoriánus időkben állt a kormány élén, kikeresztelkedett.
(MTI Panoráma - Kertész Róbert, London)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19













