Megalakul az óbudai egyetem
2004. május 21. 03:10
Nem sokkal a pécsi egyetem 1367-es megalapítása után a Szentszék újabb universitas létrehozását hagyta jóvá. 1395. október 6-án adta ki Zsigmond király kérésére X. Bonifác pápa azt a bulláját, amelyben megerősítette az óbudai egyetem alapítólevelét. Magyar részről az egyetem megszületésénél ott bábáskodott Szántai Lukács óbudai prépost, akit valószínűleg éppen ezért küldott az uralkodó Rómába. Az első kancellárja is ő lett. Az egyetem történetéről nagyon keveset tudunk, a pápa elvileg teljes, mind a négy fakultásra kiterjedő jogokat adott, de a források sajnos hallgatnak arról, hogy ez megvalósult volna. Az egyetem csekély súlyát jól mutatja, hogy a korszakban nem csökkent látványosan a bécsi illetve a prágai egyetemre beiratkozott hallgatók látszáma. Az intézmény bezárását minden bizonnyal az okozta, hogy 1402-ben és 1403-ban jelentős mozgalmak alakultak ki Zsigmond király ellen. Nincs kizárva, hogy az egyetem egyes vezetői is részt vettek az uralkodó elleni összeesküvésben.1410. augusztus 1-jén XXIII. János ellenpápa újabb bullát adott ki az óbudai egyetem újjáalakulásával kapcsolatban, de ez az intézkedés sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap