Diákok verték vissza a svédeket Prágából

Hosszú út Bécstől a Károly-hídig

A vesztfáliai Münsterben és Osnabrückben már évek óta folyó béketárgyalás lassan a vége felé közeledett, amikor a svéd hadsereg Königsmark és Wittenberg tábornokok vezetésével még egyszer kísérletet tett a Cseh Királyság fővárosának elfoglalására, hogy ily módon a tárgyalásokon a svéd diplomaták számára újabb trompfot szolgáltassanak. 1645 elején már újra Csehországban volt Torstenson tábornagy serege, és a Prágától 50 km-re lévő Jankuánál (Jankowitz) február 24-én legfényesebb győzelmét aratta a császári sereg felett.

Reggel 8 órától délután 4-ig tartott a csata, melyben 4000 foglyot ejtettek a svédek. Ezzel az északi seregek előtt megnyílt az út Bécs felé. I. Rákóczi György fejedelem seregének az előzetes tervek szerint csatlakoznia kellett volna a svédekhez, de a fejedelem bizonytalankodott, mert protestáns szövetségesei nem írták alá a hadisegélyről szóló szerződést. A Portától is fenyegető levelet kapott, de leginkább azért nem indult el, mert a német-római császárral - aki egyben magyar király is volt -, III. Ferdinánddal békekötésről tárgyaltak a küldöttei.

A svédek tartaléka kifogyott, a bécsi polgárok is egyre jobban támadták őket, ezért ők elvonultak Bécs alól, és a Morvaországi Brünn városánál táboroztak le. Ekkor már a fejedelem is megindult Észak-Magyarországon keresztül Morvaország felé. Nagyszombat 1645 májusában hódolt be Rákóczinak, majd Szakolcán áthaladva először a Morva folyónál, majd egy Dija nevű folyócskánál táboroztak le. A fejedelem ekkor követeit is hazahívta, mert a császárral való béketárgyalások a vége felé közeledtek, és a linzi békét decemberben meg is kötötték.

Tornstenson 1645. augusztus 15-én egy utolsó, de sikertelen támadást intézett Brünn ellen. Augusztus 20-án, délelőtt 11 órakor a város összes templomainak harangzúgása közepette megkezdte az elvonulást Brünn alól. A svéd haderő új főparancsnoka a 33 éves gród Wrangel Károly Gusztáv tengernagy (1613-1676) lett. A svédek egyik tábornoka, Königsmarck János Kristóf lovastábornok (1600-1663) seregével elfoglalta Brémát, majd 1648-ban Prága ellen fordult.

Már az 1630-as években is voltak, akik ellenezték a harmincéves háborút, és békét akartak Európában. Akkor már régóta nemcsak a katolikus és protestáns ellentétek miatt folyt a háború, hanem sok más oka is volt. Például Franciaország és a Habsburgok uralta Spanyolország, valamint Spanyolország és Hollandia ellentétei, azonkívül Svédország terjeszkedése Németországban. Az 1640-es évek elején a pápa javaslatára már elkezdődtek a béketárgyalások a háború befejezéséről, de a vita olyan dolgok körül forgott, hogy hol írják alá a békét, hogy kit milyen cím illet meg, stb.

Az utolsó összecsapás

Prága megtámadása idején már mindenki tudta, hogy hamar elérkeznek a végső béketárgyalások, és ezért minden érintett fél kedvező helyzetbe akart kerülni. A svédek a háború utolsó éveiben a franciákkal együtt akartak végső csapást mérni a Habsburgokra, de Mazarint a forradalomtól való félelme, és a feszült franciaországi belső helyzet arra a meggondolásra bírta, hogy a Habsburg hatalmat ne törje meg, csak a befolyását biztosítsa a birodalomban.

Ez volt a jelentősége az erős véderőrendszerrel ellátott Prága ostromának is. A várost 1648. július 27-én éjjel, néhány óra leforgása alatt elfoglalta a svéd sereg. 1648 szeptemberében újabb katonák, és az új hadseregparancsnok, Károly Gusztáv pfalzi gróf érkeztek a cseh fővárosba. Prága teljes megszállása volt a cél, de ezt egy 745 főnyi diáksereg, amely a Károly hídon önfeláldozóan harcolt a többszörös svéd túlerő ellen a felmentő sereg megérkezéséig, megakadályozta ezt.

1648 őszén a prágai várfalak tövében eldördültek a harmincéves háború utolsó lövései: szimbolikusan majdnem ugyanazon a helyen, ahol 1618 májusában történt defenesztrációval kezdetét vette a hosszan elhúzódó európai konfliktus.

1. Alkupozíciókat kerestek
2. Hosszú út Bécstől a Károly-hídig