Műkincsvita: az ókor mindenkié!

A kulturális tulajdon kora

Az `ősi nemzetek` mostanában egyre másra olyan kulturális tulajdont védő törvényeket hoznak, amelyek tiltják az ország területén talált ókori leletek engedély nélküli kivitelét. Egy 1970-es UNESCO-egyezmény értelmében más nemzetek is kötelesek e törvények betartására, amit az Egyesült Államok el is fogadott. A külföldi országok követelései az USA-ban a lopott tulajdon elleni törvények alá esnek.

A múzeumok kurátorai és igazgatói arról panaszkodnak, hogy szinte semmit sem lehet törvényesen exportálni, ami csak a feketepiacot segíti, még akkor is, ha a múzeumok nem vesznek részt benne. A legnagyobb felháborodást azok a követelések okozzák, amelyek olyan tárgyakra vonatkoznak, amelyeket a múzeum jóval e törvények elfogadása előtt szerzett. `Elfogadjuk, hogy van néhány jogos követelés. De ha mindent vissza akarnak követelni, az már lehetetlen` - mondta Michael Brand, a Getty Múzeum igazgatója.

Kié is a piramis licensze?

De Montabello azt például nem érti, miért kéri vissza Olaszország Szent Márk bronzszobrát, amely csak 1204-ben hadizsákmányként került Velencébe. "És miként fogja Törökország visszaszolgáltatni Nagy Sándor szarkofágját Libanonnak, amely a lelet megszerzésekor az Oszmán Birodalom része volt? Hol van a vége?" A követelések mögött így sokszor jó adag visszavágási szándék is érződik. Az ősi nemzetek a kulturális tulajdon hangsúlyozása révén akarják megerősíteni szuverenitásukat azokkal a nagyhatalmakkal szemben, akik egykor kincseik között turkáltak. Védelmi mechanizmusról van szó tehát a szabad piac ellen, amely könnyen elszippanthatná mindazt, amit a gyarmatosítóknak nem sikerült elhordaniuk.

"Úgy gondolom, hogy az egyiptomi kincsek az egész emberiség közös örökségéhez tartoznak. Egyúttal azonban úgy vélem, hogy Egyiptomnak, mint szuverén államnak és e nagy civilizáció hazájának, joga van az ókori kincsekre vonatkozó törvényes és erkölcsi jogai érvényesítésére" - mondta Zahi Hawass, az Egyiptomi Régészeti Hivatal vezetője.

A múzeumok munkatársainak is vannak ellenérveik. Szerintük az olyan intézmények, mint a Metropolitan, a Louvre vagy a londoni National Gallery, "egyetemes múzeumok", amelyeket meg kell becsülni, mert több kultúra emlékeit mutatják be egymás mellett. "Az az ötlet, hogy legyen egy hely, ahol a világ minden részéről származó tárgyakat be lehet mutatni, szinte ingyen, legalább olyan fontos, mint 250 évvel ezelőtt" - mondta Neil MacGregor, az 1753-ban alapított British Múzeum igazgatója.

Dimitriosz Pandermalisz, az athéni Új Akropolisz Múzeum mögött álló szervezet elnöke, jól ismeri az egyetemes múzeumokról szóló eszmét, de nincs nagy véleménnyel róla. Szerinte az csupán "a 19.századi imperializmus lefordítása a 20. századi globalizációra." Görögország már régóta szeretné visszaszerezni a British Múzeumtól az i.e. 5. századi Elgin-márványokat. A Parthenonról származó márványszobrok a 19. században kerültek Angliába Lord Elgin révén, aki akkoriban angol nagykövet volt az Oszmán Birodalomban. Az Elgin-márványok kb. a felét teszik ki a Parthenon megmaradt szobrainak, amelyek ma is Athénban találhatók.

A britek számára ez a felállás ideális. "A szobrok két külön történet részei. Az egyik az athéni építészet és sobrászat története, a másik a világ szobrászatának története" - véli MacGregor. A görögök számára viszont egyáltalán nem ideális ez a helyzet. Vissza akarják kapni a márványszobrokat, és ebben az Új Akropolisz Múzeum fontos szerepet játszik. A múzeum ugyanis ki fogja állítani az egész Parthenon-frízt, és a Londonban látható részeket szürke gipszmásolattal fogja helyettesíteni, hogy még jobban kiemelje a hiányzó részeket.

A görögök közben azt javasolták, hogy a British Múzeum adja kölcsön a szobrokat az év végén tartandó megnyitó ünnepségre. De van egy probléma: a britek ragaszkodnak hozzá, hogy a kölcsönvétel előtt a görögök ismerjék el hivatalosan, hogy az Elgin-márványok a British Múzeum tulajdonát képezik. "Amíg ez meg nem történik, nem kezdődhetnek el a tárgyalások" - mondta MacGregor. 

1. Nemzeti identitást erősíthetnek
2. A kulturális tulajdon kora
3. Tulajdon helyett lízingelés