Bemutatják Hadrianus homoszexuális oldalát

A British Múzeum júliusban nyíló megatárlatán kiderül, hogy Publius Aelius Traianus Hadrianus nem csak békehozó, hanem egyben az első olyan római vezető is volt, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Miután i.sz. 117-ben császárrá választották, a stabilitás fenntartása érdekében visszavonta mezopotámiai csapatait, és hamarosan hozzálátott a birodalom határainak megerősítéséhez: híres fala Anglia északi részétől a Rajna és a Duna mentén védte a birodalmat. Ismerje meg a császár életét!

Az ókori béke és pezsgés időszakát 200 műtárgyon keresztül ismerhetjük meg, azok nagy része korábban még sosem volt Nagy-Britanniában látható. A kiállításra 31 ország kincseit gyűjtik össze: szobrok, bronztárgyak és építészeti faragványok kerülnek a tárlókba. A legértékesebb darabok között megcsodálhatók lesznek a Hadrianus falánál talált Vindoanda táblák, vagy az 1834-ben a Temzében talált Hadrianus-fej is.

Igazi különlegességnek ígérkezik az 1975-ben Izraelben kiásott bronz büszt, vagy a Bodleian Könyvtár papirusz-töredéke a császár önéletrajzával, illetve a Vatikáni Múzeumból első alkalommal külföldre vitt bronz pávapár is. A Hadrian: Empire and Conflict című kiállítás ideje alatt a múzeumban látható mellszobrot Hadrianus falának mindkét végéhez elviszik majd.

A látogatók azt is megtudhatják, hogy Hadrianus Bithynium-Claudipolisban (ma Bolu), Kis-Ázsia északnyugati részén megismerkedett egy 110 táján született, Antinous nevű, enervált ifjúval, aki elbűvölte őt, s állandó társa lett. A kiállítás tárgyainak egy része is élettársához kapcsolódik. Az ugyanis korábban sem volt szokatlan, hogy a vezetőknek női házastársuk mellett férfi szeretőik is voltak, Hadrianus viszont elsőként ismertette el élettársának Antinoust. A kiállítás kurátora, Thorsten Opper szerint a férfinak meg kellett nősülnie, és egy politikai alkunak köszönhetően vette el Sabinát, Traianus rokonát, így ezzel is törvényesítette uralmát. Közös viszonyuk szerelem nélküli házasság volt, gyerekek nélkül.

130-ban azonban a fiatalember egy közös utazásuk során a fiatalember beleesett a Nílusba, és vízbe fulladt. Hadrianus vigasztalhatatlan volt, és nyilvánosan megsiratta őt. Az a hír járta - s ezt széles körben el is hitték az emberek -, hogyAntinous szándékosan ugrott a folyóba, valamilyen szent áldozatot teljesítve. Hadrianus tagadta ezt, de Dio Cassius, 3. századi történetíró igaznak tartotta. Ha volt is Hadrianus és Antinous kapcsolatában vallásos jelleg, az ma már teljességgel kibogozhatatlan, az érzelmek mélysége azonban egyértelmű.

A görög világ igyekezett megfelelő vigaszt nyújtani a gyászolónak, és tiszteletben részesíteni az elhunytat. Keleten mindenütt elterjedtAntinous kultusza, s onnan átkerült nyugatra is. A birodalomban megjelentek a fiú szobrai. Egyiptom pedig Antinopolisz városával állított neki emléket.

Hadrianus uralma alatt azonban nem a császár homoszexualitása volt az egyetlen szokatlan tényező: a csapatok hazahívása is igen szokatlannak számított egy korábban terjeszkedésre épülő birodalomban. Opper szerint érdekes párhuzam húzható a 2. századi Mezopotámia és a mai Irak között, hiszen a római hódítóknak is egy forrongó, erőszakkal és ellenállással teli világban kellett helyt állniuk. A korabeli gerillahadviselés a maihoz hasonlóan megkeserítette a megszállók életét, így a császár lépésével levegőhöz juttatta a birodalmat.

A császár nevéhez fűződik a későbbi Bizánci Birodalom alapjainak lefektetése, illetve Júdea nevét is ő változtatta Palesztinára. A térségben persze nem volt népszerű, hiszen a Bar Kochba felkelés leverése közel félmillió halálos áldozattal járt, ésOpper szerint a névváltás is ennek köszönhető: mintegy büntetésként nevezte át a területet.

A tárlat 2008. július 24-október 26-ig tekinthető meg.