Római uralom a Kárpátok között: harc Dáciáért
2007. október 18. 13:00 Bernát Péter
Korábban
Róma visszavág: a traianusi háborúk
Traianus császár 101-ben hatalmas volumenű csapatösszevonásokat hajtott végre az Al-Duna több pontján, valószínűleg több mint százezer római katonát vezényeltek ekkor a térségbe. A támadás március 25-én kezdődött, amikor az inváziós erők egyszerre több ponton keltek át a Dunán. Maga Traianus Viminaciumból indult, majd Lederatánál hajóhídon kelt át a folyón, miközben utak és ellátóbázisok létrehozásával igyekezett kiépíteni a későbbi hadműveletek logisztikai hátterét.
Decebal azonban nem akarta pihenéssel tölteni a téli hónapokat, ezért szövetkezett a szarmata roxolánokkal, akinek a földjeit a rómaiak felvonulási zónaként használták, valamint a bastarnákkal. Az egyesült dák-roxolán-bastarna haderő 101-102 telén támadást intézett Moesia provincia és az ott telelő római csapatok ellen, kísérletet téve arra, hogy a kezdeményezést megragadva védekezésre kényszerítsék a rómaiakat. Az Adamklissinél vívott csatában a rómaiknak azonban sikerült vereséget mérniük a támadókra, így 102-ben már semmi sem állhatott hódításuk útjában. A dákoknak el kellett ismerniük a vereséget, a békében Decebal lemondott az összes korábbi hódításáról, az önálló külpolitikáról, valamint el kellett engednie összes római foglyát. Emelett a fontosabb erősségekbe, így Sarmizegethusába is római helyőrség került.
A háborúk kőbevésett emlékezete: Traianus oszlopa és a Tropheum Traiani |
Traianus császár dák háborúinak két nagyszabású emlékművet is állítottak. Közülük az ismertebb a Rómában álló 38 méter magas Traianus oszlop, amely egyben a császár hamvainak nyughelyéül is szolgált. Az oszlopon mintegy 200 méter hosszan, spirál alakban húzódnak a háború eseményeit megörökítő domborművek. Sokszor az ezen az oszlopon látható ábrázolások alapján szokták rekonstruálni a korabeli római hadsereget. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a domborművek propaganda céllal készültek és így egy idealizált képet adnak a római hadseregről és a dákiai harcokról, olyat, amilyet a központi hatalom akart mutatni a közvéleménynek. A valósághoz sokkal közelebbi képet fest a Tropheum Traiani emlékmű, amit 109-ben a római hadsereg maga állított az adamklissi-i csata helyszínén. A tropheumon található faragványokat a hadsereg kötelékébe tartozó mesterek készítették, így azok hitelesebb képet adnak a korabeli római katonákról. Márpedig az adamklissi-i emlékművön a római katonák páncélzata is eltérően van ábrázolva: míg a római oszlopon a légionáriusok lemezpáncélt (lorica segmentata) viselnek, addig a hadsereg által készített emlékművön láncinget. A dák háborúkkal kapcsolatos különleges leletnek számít még Tiberius Claudius Maximus Philippinél talált sírkőve is, ő volt ugyanis az a római katona, aki bár szemtanuja volt Decebal öngyilkosságának, már nem tudta azt megakadályozni. A római katona nyílván ezt a momentumot tartotta legfontosabbank életében, mivel örökösei ezt, a Traianus oszlopon is megörökített jelenetet vésték a sírkövére. |
Magát a menekülő dák királyt végül utolérték a római lovasok, de még mielőtt elfoghatták volna, Decebal végzett magával, és vele az önálló dák állam is örökre sírba szállt. Róma győzedelmeskedett, és egy újabb provinciával gyarapodott a birodalom
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.