Budapesten ülésezett a Nemzetközi Mauthausen Bizottság
2007. október 14. 11:30
Történetében először ülésezett Budapesten a Nemzetközi Mauthausen Bizottság szombaton a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Korábban
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont vezető történésze emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Mauthausen Bizottság alapítói egykori politikai foglyok, zsidók és homoszexuálisok voltak, akik túlélték a kényszermunka megpróbáltatásait. Ebbe a táborba került a polgári értelmiségen és az akkori demokratikus ellenzéken kívül többek között ifjabb Horthy Miklós, a kormányzó fia valamint Kállay Miklós miniszterelnök, aki kétszer is megtagadta Hitlernek a magyarországi zsidóság kiadását.
Albert Langanke, a Nemzetközi Mauthausen Bizottság (Comité International de Mauthausen, Internationales Mauthausenkomitee) főtitkára (b), Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékkozpont vezető történésze (k) és Kertész László nyugalmazott egyetemi tanár, a vészkorszak egyik Mauthausent is megjárt túlélője beszélget a Nemzetközi Mauthausen Bizottság soros közgyűlése után a Holokauszt Emlékközpontban. |
A múzeumigazgató közlése szerint minden évben kiemelik az áldozatok egy csoportját, és rájuk külön is emlékeznek, jövőre a mauthauseni egyházi mártírok kerülnek előtérbe. Beszélt arról is, hogy évente pedagógus-továbbképzéseknek adnak otthont, valamint tudományos igényű emlékkönyv kiadását is tervezik 2008-ban, amelyekben az egyéni sorsokat életrajzukon keresztül mutatják majd be. Szólt arról, hogy Simon Wiesenthal, a náci háborús bűnösöket felkutató szervezet alapítója is ennek a tábornak a túlélői közé tartozott.
A sajtóbeszélgetésen Kertész László nyugalmazott egyetemi tanár, a vészkorszak egyik Mauthausent is megjárt túlélője kifejtette: az osztrák kisvárosban Európa összes népét irtották, akik a nácizmusnak útjában voltak, ezért az emléküléseiken mindenféle diktatúra ellen fel kell emelniük a szavukat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.