Új-Kaledónia bukása vezetett Nagy-Britannia megalakulásához

1698 nyarán öt hajó vitorlázott ki Leith kikötőjéből, hogy Közép-Amerikában hozzon létre skót telepet. A kutatók szerint az expedíció sikertelensége vezetett oda, hogy a skótok végül feladni kényszerültek szuverenitás iránti elkötelezettségüket, és 1707-ben megkötötték az uniót Angliával. A területet 2007 februárban megvizsgáló régészek vezetője, Mark Horton a helyszín bejárása után azt nyilatkozta, hogy a gyarmat helyét gondosan és helyesen választották ki, a skótok akár sikerrel is járhattak volna. A kutató szerint a terület ideális, folyói hajózhatók voltak és lehetővé tették volna a telepesek számára, hogy a dzsungelbe vágott ösvények nélkül is könnyedén feltérképezzék leendő lakóhelyüket. A partmenti öblök elég mélyek voltak ahhoz, hogy tengerjáró vitorlásokat fogadjanak. A Darien nevet viselő gyarmatról és a skót telepesekről szóló kutatás eredményei háromszáz év múltán jobbára keserédesen hat - írta a Guardian című brit lap.

Az expedíció óta Horton és csapata visszatért a Bristoli Egyetemre, ám terveik szerint télen megint Panamába utaznak, hogy feltárják a skót történelem egyik elfeledett fejezetét. Carlos Fitzgerald Bernal panamai régész, aki szintén felkereste a kolumbiai határhoz közeli helyszínt, egyetért azzal, hogy a skótok bukása nem volt szükségszerű.

A gyarmat rekonstrukciós rajza

Darien alapítása William Aterson üzleti zseni ötlete volt, aki hamar megragadta a skót közvélemény fantáziáját azzal az ötlettel, hogy a skótok valóban felvehetik a versenyt az angol, spanyol és portugál hódítókkal. A közadakozásokkal is támogatott expedícióra kezdetben 1200-an jelentkeztek, többségük állástalan katona, orvos, jogász és tengerész volt. A végül 4000 főt felvonultató kaland a skót kincstár egyötödét emésztette fel. Az Új-Kaledóniának nevezett gyarmaton a dogok kezdetben jól mentek, a bennszülött törzsek barátságosak voltak, és a telepesek édenként írták le a meghódított földet.

Hónapokkal később azonban megváltozott a helyzet: a telepesek ugyanis nem termesztettek növényeket, hiszen úgy gondolták, hogy kincseiket élelmiszerre cserélhetik, ám a  bennszülötteket egy idő után ez nem érdekelte. A hamarosan beköszöntő éhség mellett a mocsaras környezetnek köszönhetően sokan meg is betegedtek. Emellett pedig Vilmos király megtiltotta a jamaicai brit kolóniának hogy segítsen rajtuk, mert attól tartott, hogy ez saját birodalmára jelenthet veszélyt.

1700-ban megérkezett a második expedíció, ám ekkor már egy elhagyatott gyarmatot találtak: a kevés túlélő már korábban New Englandbe hajózott. Az újonnan érkezettek hamar szembekerültek az öbölbe behajózó spanyol hadihajókkal, s a kapitulálás után el is hajóztak. Új-Kaledóniából ezután a ma Skót pont néven ismert elhagyott öbölrészen kívül semmi sem maradt.

Az expedíció bukása otthon demoralizáló hatással járt, és az angol propaganda a fiaskót arra használta fel bizonyítékul, hogy a skótok nem elég érettek a függetlenséghez. Horton szerint a skót birodalmi álmok ezzel véget értek, ám a Brit Birodalom keretein belül később valójában éppen a skót katonák és kereskedők játszottak jelentős szerepet: "a helyzet iróniája tehát, hogy a skótok végül mégis nagy birodalomépítőkké váltak".