Csendben ünneplik Nagy-Britannia 300. évfordulóját
2007. január 9. 11:45
Minden komolyabb felkészülés nélkül emlékeznek meg az Egyesült Királyság megalapításáról rendelkező, Anglia és Skócia parlamentjét egyesítő törvény elfogadásának háromszázadik évfordulójáról.
Korábban
1707 - Skócia szerződéses úton feladta államiságát
Az esemény kapcsán a történészek arra emlékeztetnek - számolt be róla a BBC, hogy ez a nemzet történetének egyik legfontosabb állomása, és ez alapozta meg a későbbi gyarmati terjeszkedést is. Most azonban egy kétfontos emlékérme kiadásán és a Lordok Házában kiállított tárlaton túl nem rendeznek több állami ünnepséget Angliában.
Anna királynő aláírja az egyesülési törvényt Az egyesülési törvény (Act of Union) alapján 1707. április 29-én egyesült az angol és a skót parlament, a királyság elnevezése ekkortól lett Nagy-Britannia. Az egyesülés egyenlő alapon jött létre, Skócia megtartotta saját jogrendszerét és egyházát. A skótok már régóta szorgalmazták az egyesülést, melyet azonban az angolok elutasítottak, mert féltek, hogy a londoni parlamentben a skótok kerültek volna többségbe. A Stuart-ház arra irányuló kísérletei, hogy az 1688. évi dicsőséges forradalom után francia segítséggel, a lakosság elégedetlen kisebbségére támaszkodva visszaszerezzék hatalmukat, Angliában is kedvező hangulatot teremtettek az egyesüléshez. Az unió létrehozása után Skócia előtt megnyílt a gazdasági fellendülés lehetősége, mivel a kereskedők egyenlő feltételek mellett jelenhettek meg a Brit Birodalom piacain. Skócia sohasem került olyan gyarmati függésbe Angliával szemben, mint Írország, és a skót társadalom is egységes maradt. |
A skótok azonban nem ilyen szűkmarkúak: iskolák, múzeumok és galériák bevonásával szerveznek ünnepségsorozatot. A skót kulturális miniszter Patricia Ferguson szerint az esemény a skót történelem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, és az erre való emlékezés különösen fontos a nemzet életében.
Egy tory képviselő, Philip Hollobone szerint nincs más ország, ahol ennyire fontos lenne a modern állam megteremtése, hiszen áttételesen ehhez az évfordulóhoz köthető a Brit Birodalom létrehozása is. Szerinte ezért egy érme kiadása semmit sem jelent, és csak az adna megfelelő rangot az ünnepnek, ha a skót és az angol parlament a Westminster Hallban közösen találkozna, és azon a királynő is részt venne.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap