Felfedik a Fekete-tenger titokzatos városait
2007. július 26. 11:00
A Fekete-tenger partján első alkalommal kerül sor nemzetközi ásatásra Zonguldakhoz közel az egykori Teion (Tion, Filyon) elfeledett romvárosának területén.
Korábban
Tavaly egy vízvezeték, a 2000 főt befogadó, márvány szobrokkal díszített római színházat, a városfalakat egy kikötőt és annak falait azonosították a földfelszín alatt. Emellett egy hatalmas, 18 méter hosszú épület nyomait is megtalálták, amely minden bizonnyal egy hatalmas palota lehetett. A régész reményei szerint azt a feltárás és restaurálás után megnyithatják majd a turisták előtt is.
A munkákat első alkalommal folytatják a Fekete-tenger adott területén, és abból az derül ki, hogy a város igen fontos kereskedelmi központ lehetett a régióban, ahol az ősi civilizációk, így a perzsák, rómaiak, genovaiak és oszmánok váltották egymást. Atasoy szerint a Fekete-tenger partján Kastamonu, Sinop, Samsun, Ordu és Trabzon provinciáiban egytől egyig ősi civilizációk virágzottak, ám azok nyomai mára egytől egyig eltűntek.
A mai települések ezeken a helyeken egytől egyig ókori maradványokra épültek, és csak az ásatások segíthetnek a múlt megismerésében. Érdekes módon az ásatások egyik legfőbb célja a régész szerint az lehet, hogy legalább azok az emlékek legyenek újra láthatók, amelyeket 1887-ben és 1930-ban a francia és a német utazók megörökítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.