Objektív lesz a Nixont dicsőítő könyvtár

Az elnöki történelemhamisítás emlékműve

A Yorba Lindában található Richard Nixon Könyvtár és Emlékház sokáig a legvitatottabb elnöki könyvtár volt, amelynek komor és szűk szobája azt a botrányt volt hivatott jelképezni, amely Nixon bukásához vezetett. Az oda merészkedő látogatók megtudhatták, hogy az alkotmányos válságot előidéző és a végrehajtó hatalommal való visszaélés jelképévé vált Watergate-ügy igazából egy Nixon ellenségei által szervezett `összeesküvés` volt. A kiállítás azzal vádolta - minden bizonyíték nélkül - Bob Woodwardot és Carl Bernsteint, a Washington Post két riporterét, hogy híressé vált riportjuk elkészítéséhez `kenőpénzt` használtak.

Elnökök a könyvtár megnyitóján

A legfeltűnőbb helyen az 1972. június 23-i "smoking gun" (füstölgő puskacső) szalag sietősen kiadott, ártatlannak tűnő változata volt, a Nixon lemondását eldöntő bizonyíték, amelyben az elnök és tanácsadói le akarják állíttatni az FBI nyomozását a Watergate-ügyben. Így nézett ki az a történelem, amelyet Nixon nevének tisztázása érdekében meg akart örökíteni. A könyvtár 1990-es megnyitása előtt a volt elnök jóváhagyta a kiállítást. "Az ide látogatók, akik kicsit is ismerték a történelmet, azt hitték, ez valami tréfa. Az ember nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen" - mondta David Greenberg, Nixon-kutató a Watergate-kiállításról.

Március végén azonban munkások érkeztek, és megkezdődött a Watergate-kiállítás módszeres lebontása. A 17 évig létező kiállítást hosszú távra tervezték, így szétszedéséhez két hétre volt szükség. A törmelék két hatalmas teherautót töltött meg. "Nem egy szentélyt akarok vezetni" - mondta akkor Timothy Naftali, a könyvtár újonnan kinevezett igazgatója, aki elrendelte a kiállítás lebontását.

Naftali, a Harvardon végzett történész, a könyvtár első szövetségi igazgatója, az ő irányítása alatt alakul át az eddig magánkézben lévő elnöki könyvtár a Nemzeti Levéltár engedélyével működő szövetségi intézménnyé. Itt fogják őrizni a Nixon elnöksége alatt a Fehér Házban készült anyagokat, amelyeket az 1970-es években a kormány megszerzett, hogy megakadályozza a megsemmisítésüket. Több hónappal ezelőtt Naftali felkereste John Taylort, a Nixon Alapítvány igazgatóját, és bejelentette szándékát a kiállítás lebontására. "Azt mondtam, a megújulási folyamat elkezdése érdekében. A múzeum átalakítását a Watergate-tel kell kezdenem."

Naftali a Virginiai Egyetemet hagyta ott új posztja kedvéért, saját állítása szerint nem tartozik sem a 37. elnök gyűlölői sem védelmezői közé. Bár blogján szabadon kinyilvánítja politikai véleményét - elítéli a kémkedést, és Bush elnököt "az ország egyik legrosszabb elnökének" titulálta -, Nixonról mégis tapintatosan nyilatkozik. Azt szeretné, ha a könyvtár látogatói megismernék Nixon külpolitikáját, a környezetvédelem és a polgári jogok területén tett erőfeszítéseit, valamint általános értékelést akar adni a volt elnökről.

Naftali feladata azonban egyáltalán nem könnyű. Hogyan lehet bemutatni a Watergate-ügyet abban az épületben, amely Nixon nevét viseli? Hogyan lehet elbeszélni egy elnök szégyenteljes botrányát nem messze attól a háztól, ahol született, és attól a márványsírtól, ahol nyugszik? Mit lehet meghagyni, és mit kell kihagyni abban a városban, ahol az elnök születésnapját munkaszüneti nappal ünneplik? "A tisztességtelenséget be kell mutatni" - mondja Naftali. A kihívás mégis, az, hogy ezt úgy tegyük, hogy "tiszteletben tartsuk a közösség azon részét, amely esetleg másképp látja a történteket". 

1. Az elnöki történelemhamisítás emlékműve
2. A komolytalan szimbolikus jóvátétel
3. Történészi értékelés helyett kortársak emlékeznek