Nanotechnológiával készíthették a piramisokat
2007. május 31. 16:00
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a piramisok 4500 éves mészkőburkolata egyiptológusok és geológusok több nemzedékét is félrevezette, s azt valójában vélhetőleg betonból öntötték ki.
Korábban
A kutatást vezető Michel Barsoum, a Drexel Egyetem Anyagtechnológiai Tanszékének professzora kerámiatechnológiát tanít, illetve új, hőálló anyagok előállításán fáradozik. Michael Carrell pár évvel ezelőtt érdeklődött nála a gízai piramisok építésének rejtélyéről.
Carrel szerint ugyanis Joseph Davidovich, a franciaországi St. Quentinben található Geopolimer Intézet igazgatója már két évtizeddel ezelőtt megfejtette a piramisok titkát. Davidovich szerint a piramis köveit mészkő, agyag, mész és víz elegyéből készült betonból készítették. "A beszélgetés ezen pontján kitört belőlem a nevetés" - idézte fel Barsoum.
"Ha a piramisok anyagát tényleg kiöntötték, azt már valószínűleg bebizonyították volna elektronmikroszkópos vizsgálatokkal. Kiderült azonban, hogy még senki sem próbálta meg. A kétórás vizsgálatnak induló projektből végül öt évig tartó odüsszeia lett, amelyben tanítványom Adrish Ganguly, és franciaországi kollégám, Gilles Hug voltak a segítségemre." Másfél év kiterjedt pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) vizsgálatai és több tesztelés után a kutatócsoport nyilvánosságra hozta az első eredményeket: a belső és külső burkolat összetétele valóban megegyezik a mészkőbetonnal.
"Nagyon valószínűtlen, hogy az általunk vizsgált külső és belső burkolatok anyagát természetes mészkőtömbökből faragták ki" - mondja Barsoum. A kutatók szilicium-dioxid nyomokat találtak a mintákban, ami szintén azt bizonyítja, hogy a kőtömbök nem természetes mészkőből készültek. "Ironikus, fenséges és alázatot keltő", hogy ez a 4500 éves mészkő annyira hasonlít az eredetihez, hogy egyiptológusok és geológusok több nemzedékét is félrevezette. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy "az ókori egyiptomiak voltak az első, bár ismeretlen nanotechnológusok".
Barsoum és a Nagy Piramis |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap