Játékos kísérlettel a régészeti módszertan nyomában
2007. március 21. 11:45
Korábban
Mit árul el a mai korról egy teherautó?
Az angol statisztikák megerősítik, |
A feltárási módszerek a jármű esetében megszokottak voltak, ha a talált tárgyak nem is. A gépeknek is jellegzetes rétegtana van, vagyis meghatározott módon lehet szétszerelni őket. Mindegyik darab kapcsolódik az utána következőhöz. Szerencsés esetben rendelkezésünkre áll egy használati útmutató, amely megmutatja a munka folyamatát. Az, hogy nem csak a dátum, hanem a gyártás helye is rajta volt a főbb alkatrészeken, váratlan jutalom volt!
Az egyes részeket eltávolították, megvizsgálták, lefényképezték és dokumentálták. Minden darab korát, állapotát és egyéb jellemzőit feljegyezték, és összehasonlították az ugyanolyan, de jó állapotban lévő részekkel. A legtöbb alkatrész eredeti és jól karbantartott volt. Ha cserére volt szükség, akkor mindig Ford alkatrészeket használtak, és nem olcsó pótlékokat. A legtöbb darab vadonatúj volt. Végül a motor szétszedésére került sor. A burkolat szinte tökéletes állapotban volt, kissé elhasználtabbnak tűnt a vezérmű, a dugattyú és a szelepek. Az olajtartóban nem voltak fémdarabok, ami arra enged következtetni, hogy az olajat rendszeresen cserélték. Arra is találtak bizonyítékot, hogy a motort javítás céljából egyszer már szétszerelték. Minden jel arra mutatott, hogy a motort jól és rendszeresen karbantartották.
A kutatók végül arra jutottak, hogy a járművel szemben különböző magatartások figyelhetők meg. A múzeum törődött a kocsival, rendszeresen ellenőriztette, kifizette a javításokat és nem spórolt az alkatrészeken. A használók napi kapcsolatban álltak az autóval. Nehéz tárgyakat szállítottak benne, a szakadt ülésen ültek, és megtanulták a teherautó vezetéséhez szükséges apró trükköket. A teherautó a vezetés számára eszköz volt, a használók számára pedig "csak egy öreg teherautó".
A szakemberek végül feltették a kérdést: "Néha megkérdeztük magunktól, miért éppen egy teherautó? Válaszunk az volt, miért ne! Ahogy már korábban említettük, a régészet az anyagi kultúrán keresztül jut el a megértéshez. Ez az anyagi kultúra lehet egy teherautó, egy ősi árok vagy település. A leleteink talán nem nyújtanak meglepő felfedezéseket, de ez az ősi lelőhelyek esetében sem fordul elő túl gyakran. Sokat tanultunk a teherautóról, és annak használatáról; tanultunk egy keveset erről a típusról; de a legfontosabb, hogy ezzel valamit elindítottunk. Bármi, ami az embereket arra ösztönzi, hogy a régészet természetéről és céljáról vitázzanak, csak jó lehet."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.