Vita a leghíresebb brit kém zárolt aktái miatt
2007. február 16. 12:30
Korábban
A nem létező Griff ügynök
Rosbaud 1939 januárjában egy tudományos feljegyzést kapott Otto Hahntól, amelyben a nukleáris kémia atyja leírta, hogyan történik a maghasadás. Ekkor ő is felismerte az uránatommag hasadásában rejlő hatalmas pusztító erőt, és megjelentetett egy cikket, amelyben leírta Hahn felfedezésének jelentőségét, így sikerült felráznia a világ tudósait, és elindítani az atombomba mielőbbi megépítését célzó versenyfutást. Sok atomtudós véli úgy, Rosbaud tudatában volt annak, hogy ha nem jelenteti meg gyorsan Hahn eredményeit, akkor a Gestapo egyszerűen eltüntette volna a felfedezést, amivel a németek behozhatatlan előnyre tettek volna szert a nukleáris versenyben.
Rosbaud igyekezett annyi tudományos adatot összegyűjteni, amennyit csak lehet, közben pedig zsidó családok kimenekítésében segédkezett. Az ő segítségével menekült meg Lise Meitner zsidó fizikus is, aki 30 évig volt Hahn munkatársa, és a nukleáris fizika úttörői közé tartozott. A háború alatt átlagosan havi egy üzenetet küldött az MI6-nak, amiket a francia ellenállás segítségével vagy a XU norvég hírszerzés közreműködésével csempésztek Angliába. Néha előfordult, hogy könyvben vagy mikrofilmen érkezett a kódolt üzenet repülőgépen Oslóba.
A legtöbb általa küldött információ a mai napig zárolt a brit titkosszolgálatnál, de valószínűleg Rosbaud volt az, aki részletes adatokat szerzett a balti-tengeri Peenemündében gyártott V2 rakétákról. Ő informálta arról is az angolokat, hogy a németek nem tudják megépíteni az atombombát. Ezt az információt viszont az angolok - rejtélyes okok miatt - nem adták tovább az amerikaiaknak, és ez magyarázhatja azt, hogy az MI6 nem szívesen nyitná meg a Griff-aktákat.
Titokban tudósított róla: Peenemünde, a Vergeltungswaffe otthona |
Rosbaud még felesége előtt is eltitkolta ügynök múltját. Soha nem vágyott elismerésre, és sok feljegyzését megsemmisítette. A brit titkosszolgálat (SIS) soha nem említette néven, csak úgy írt róla, mint "egy német tudományos folyóirat írója, aki 1942 tavasza óta dolgozik a brit titkosszolgálatnak". Griff ügynök hivatalosan soha nem létezett. A CIA a mai napig tagadja, hogy lennének anyagai Rosbaud-ról, bár az amerikai Igazságügyi Minisztérium egy 1955-ös feljegyzése elismeri, hogy Rosbaud "tevékenysége olyan sikeres és fontos volt a szövetségesek számára, hogy azt még ma sem lehet nyilvánosságra hozni."
Arnold Karmish Rosbaud-ról írt könyve 1986-ban jelent meg, mivel azonban az író nem férhetett hozzá az MI6 aktáihoz, a könyv több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Pontosan mit is árult el Rosbaud az angoloknak? Hogy nem figyelt fel rá a Gestapo, holott felesége és sok barátja is zsidó volt? Miért nem tájékoztatták az angolok az amerikaiakat arról, hogy a német atombomba-program nem járt sikerrel? És mindenekelőtt miért nem akarja 60 évvel később az MI6, hogy a közvélemény megismerje Griff ügynök teljes történetét?
Cherie Booth a bírósághoz beadott kérelmében kiemelte, hogy nemrég már Frank Foley-ról is könyvet írtak (Michael Smith: Foley: a kém, aki 10 ezer zsidót mentett meg), és hamarosan film is készül az életéről, de az általa beszervezett Rosbaud története továbbra is titok marad. "Frank Foley őrnagy aktáinak közzététele aláássa azt az érvet, hogy Rosbaud aktáinak nyilvánosságra hozatala valós veszélyt jelentene"- írja Booth.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.