Az ENSZ is elítéli a holokauszt-tagadást
2007. január 29. 16:00
Korábban
Budapesten is az áldozatokra emlékeztek
Ha a minden emberi törvényt megsemmisítő holokauszt áldozataira emlékezünk, akkor csak a némaságnak van helye - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Élet Menete Alapítvány által rendezett holokauszt megemlékezésen szombaton Budapesten.
Két éve az ENSZ határozatának értelmében január 27. hivatalosan is a vészkorszak nemzetközi emléknapja - emlékeztetett Hiller István, hozzáfűzve, hogy `ezen a napon szerte a világon tízmilliók állnak meg egy pillanatra és így vagy úgy, de ugyanarra gondolnak: valakinek a saját származása, valakinek elhurcolt, soha nem ismert szülei jutnak az eszébe, valakinek a nagypapája, akit csak egy régi, megbarnult fényképről ismer. Ma este némán gyújtunk gyertyát és némán gondolunk a milliónyi áldozatra és arra a több millió emberre, akik a mai napig gyászolják őket` - fogalmazott az oktatási és kulturális miniszter.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az emlékezés nem kizárólag `egy csendes intim tevékenység, hanem felelősség is, felelősség, amit vállalni érdemes, tisztességes, mert emberi`. Kiemelte: emlékezni tisztesség, a jövőt formálni pedig kötelesség. Mint mondta, `aki nem hajlandó emlékezni a vészkorszakra, az bűnt követ el`. Aki emlékeztetni akar, nem a múlt sebeit akarja felszaggatni, hanem a jövőt akarja formálni, `mert tudja, mert azt akarja, hogy soha többé a közönyt nem engedhetjük meg` - mutatott rá Hiller István.
Darvas István rabbi szerint az ENSZ által kijelölt emléknap kettős célt szolgál: az emlékezést, illetve a tanítást. Ugyanakkor hozzátette: egyik sem egyszerű, mivel "felszólításra nem lehet emlékezni, gombnyomásra képtelenség felidézni szeretteink arcát, elpusztított rokonaink emlékét". A rabbi beszédében a gyűlölködést, az előítéletes gondolkodást egy lassan terjedő fertőző betegséghez hasonlította, egyúttal felszólított az emlékek megőrzésére, a gyűlölet elleni harcra, valamint a félelmek, a gátlások legyőzésére.
A Holokauszt Emlékközpont rendezvényén közjogi méltóságok és a diplomáciai testületek képviselői is megjelentek. "A Holokauszt, és a meggyilkolt áldozatok emléke úgy él bennünk, mint Európa és saját személyes történetünk minden más fontos mozzanata (...) az emlékezők felelőssége ma talán nagyobb, mint valaha. A harc a felejtés ellen ugyanis nem más, mint a mindenkori elnyomás, a kirekesztés, a megbélyegzés, a zsarnokság elleni szakadatlan küzdelem" - írta az emlékezőknek szóló táviratában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ugyancsak táviratban üzent Orbán Viktor, volt miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A Fidesz elnöke szerint "62 év telt el, de a holokauszt pusztítását mégsem tudtuk feldolgozni, hiszen a magyar kultúra és a magyar élet még ma, ennyi idő után is szédül a vérveszteségtől".
Az emlékezés hivatalos szónoka Joanna Stempinska lengyel nagykövet volt, aki beszédében az emlékezés és az emlékeztetés kötelességére, az intolerancia, a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni következetes fellépésre szólított fel, valamint élesen elítélte a történelem relativizálását. A rendezvény hivatalos vendégei - így Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a német, az amerikai, az izraeli és az orosz nagykövet - több más emlékezővel együtt ott volt még Fónagy János, a Fidesz és Pettkó András, az MDF politikusa - az esemény végeztével mécseseket helyeztek el a vészkorszak áldozatainak emlékfalánál.
A köztársasági elnök a rendezvényről távozva a Páva utcai emlékközponttól a Petőfi híd pesti oldalánál lévő Nehru-parkhoz indult tovább, ahol koszorút helyezett el a náci népirtás roma áldozatainak emlékművénél.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.