Megszületett Balogh Edgár romániai magyar író
2004. szeptember 13. 12:06
Kesslerként látta meg a napvilágot Temesvárott. A prágai német egyetem filozófiai karán tanult. Publicisztikai munkásságát az ellenzéki Prágai Magyar Hírlapban kezdte. Újságíróként a szlovákiai magyar baloldali mozgalmak egyik vezetője volt, jelentős szerepet töltött be a csehszlovákiai magyar fiatalok Sarló-mozgalmában. 1935-ben kiutasították Szlovákiából; visszatért Erdélybe, ahol részt vett a kommunisták által vezetett romániai Magyar Dolgozók Szövetségének munkájában. Egyik kezdeményezője volt a Márciusi Front példájára szervezett marosvásárhelyi írótalálkozóknak. 1940-44-ben a népi írók mozgalmában és az antifasiszta függetlenségi mozgalomban tevékenykedett. 1941-44-ben a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője, 1944-48-ban a kolozsvári Világosság főszerkesztője. A II. világháború után egyik vezetője lett a romániai magyar irodalmi, társadalmi és politikai életnek. A Magyar Népi Szövetség alelnöke, 1948-ban a Bolyai Tudományegyetem tanára, 1949-ben rektora volt. 1949-ben törvénysértő módon bebörtönözték, 1956-ban rehabilitálták. Az 1956-tól újra megindult Korunk című folyóirat főszerkesztője, a kolozsvári egyetem tanára, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon főszerkesztője volt. Kolozsvárott halt meg 1996. június 19-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap