Meghal Miguel de Cervantes spanyol író
2004. szeptember 13. 12:06
Miguel de Cervantes Saavedra Alcala De Henares-ben született 1547. szeptember 29-én. Gyermekkorában apjával vándoréletet élt, így igen rendszertelenül végezte iskoláit. Előbb a katonai pályát választotta, harcolt Lepantónál (1571), ahol elveszítette fél karját. Török fogságba esett, rabszolgaként Algírba került (1575-1580). Madridba való visszatérése után, a Győzhetetlen Armada ellátásával megbízott élelmezési felügyelő lett. Később több komédiájának és tragédiájának témáját kalandjaiból merítette. Visszaélésekkel vádolták, ezért kiközösítették és bebörtönözték. Szabadulása után adóellenőr lett, s követte III. Fülöp udvarát. Gondjai, s talán a divatjamúlt eszmékhez való ragaszkodása révén találta meg Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha anyagát, (amelynek első része 1605-ben jelent meg). Könyvével híressé vált, nagyurak védelme alatt állt, így az irodalomnak szentelhette életét. Bár többi műve világirodalmi jelentőségében nem hasonlítható a Don Quijotéhoz, az egykorú spanyol irodalom minden műfajában jelentőset alkotott. 39 önálló, nagyrészt alkalmi költői műve mellett színpadi és prózai írásai is számos költeményt tartalmaznak. Műveiben mind a hagyományos spanyol, mind pedig az új olaszos formák legtöbb metrikai lehetősége fellelhető. A reneszánsz novellisztikából és a népi színjátszásból ismerős alakokat felvonultató darabok közül néhány Magyarországon is megjelent és színpadra került.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk
- Tragikus módon ért véget Marilyn Monroe és Arthur Miller házassága
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Háborús bűncselekménynek minősítette Bush elnök az ikertornyok elleni támadást
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap