Kiállítás nyílt Thália 20. századi szolgálóiról
2006. március 29. 10:30
Az Országos Színháztörténeti Múzeummal közösen rendezett tárlaton a XX. század első felének meghatározó színházi személyiségei láthatók fotókon, régi plakátokon és festményeken.
Korábban
Móricz Zsigmond és Rózsahegyi Kálmán a "Kerek Ferkó" bemutatóján, 1930 |
Az 1939-es zsidótörvények nyomán ezekből a színházi emberekből kényszerből lett zsidó "vallású". Ugyanabban az időben fölállították a színész kamarát, amelyben 20 százalékra korlátozták a zsidó származású művészek arányát - és csak kamarai tagok kaphattak színházi szerződést. Ebben a korszakban a Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület égisze alatt működhettek a zsidó származású színészek, rendezők a Wesselényi utcai Goldmark teremben. Beregi Oszkár főrendező többek között Ráday Imrével, Gózon Gyulával, Pártos Erzsivel, Gáti Józseffel és Keleti Árpáddal dolgozott együtt a gettószinházban.
A kiállítás megemlékezik azokról az emberekről, akik - mint például Karády Katalin - a vészkorszak idején segítették üldözött művésztársaikat, de bemutatják azokat is, akik a színészkamarába tömörülve kiszolgálták a nyilas rezsimet, mint például Kiss Ferenc, a kamara elnöke.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 15:10
- 14:47
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap