Verlaine, Paul

1844. március 30-án született Metzben, egy mérnökkari százados fiaként. Már középiskolás korában jelét adta tehetségének, de a konvenciókkal szembeni ellenszenvének és deviáns természetének is. Első versét tizennégy évesen küldte el Victor Hugónak. Érettségi után hivatalnok lett, irodalmi kávéházakban és szalonokban ismerkedett meg a parnasszistákkal és más jeles kortársaival, köztük Mallarméval és Anatole France-szal.

A Modern Parnasszus című sorozat első, 1866-os füzete nyolc versét közölte, ez évben kötete is megjelent Szaturnuszi költemények címmel. Hangja Baudelaire-t és Leconte de Lisle-t utánozta, múzsája vélhetően unokanővére, Élise volt, aki férjhez ment és fiatalon meghalt. Második kötete, a Szerelmes mulatozások (1869) a commedia dell'arte és a 18. századi rokokó festők, Watteau és Lancret pásztori világába rejtve érzékelteti érzelmeit. 1870-ben vette el a tizenhét éves Mathilde Mautét, verseiben megváltójának tekinti, aki jó útra téríti őt.

1871-ben a párizsi kommün idején Verlaine a tanács sajtótitkára lett. A bukás után félelme a megtorlástól is a bohém életmód felé taszította. Házassága megromlásához alkoholizmusa és Arthur Rimbaud iránti érzelmei is hozzájárultak, aki 1871-ben költözött hozzájuk. Verlaine 1872-ben elhagyta feleségét és egyéves fiát (hivatalosan csak évekkel később váltak el), s Rimbaud-val Észak-Franciaországban és Belgiumban kóborolt. Ekkor készítette Dalok szöveg nélkül című kötetéhez impresszionista vázlatait. Együtt utaztak Angliába, Verlaine itt fejezte be a Romances-t, e versei a francia nyelvben addig ismeretlen zeneiséggel szólaltak meg. Darabjai tájakat, személyes hangulatokat adnak vissza, olykor megbánásról ír, máskor feleségét szidja.

1873-ban Rimbaud-val Brüsszelbe vetődve barátjára lőtt egy viszályban, megsebesítette a karján, ezért két évre ítélték. A mons-i börtönben vallásos olvasmányai és az alkohol hiányának hatására elöntötte a bűnbánat és az áhítat. 1875-ös szabadulása után egy ideig trappista szerzetesek között élt, majd ismét Rimbaud után ment. Stuttgarti találkozásuk vad veszekedéssel végződött, Verlaine ezután Angliában francia nyelvet és rajzot tanított.

1877-ben hazatért, 1880-ban jelent meg Bölcsesség című kötete, ebben érzelmi kálváriájáról és áhítatos katolicizmusáról számol be. 1882-ben született híres verse, a Költészettan, ez adta az ifjú szimbolisták jelmondatát: "Zenét minékünk, csak zenét... A többi csak irodalom". Később szembefordult a szimbolistákkal, mert azok felhagytak a rímmel, míg Verlaine szerint ez nélkülözhetetlen a francia versben. Egy ideig gazdálkodott, de ebben is kudarcot vallott, s feleségével sem sikerült kibékülnie. Elkeseredve visszatért az italhoz és a nemi szabadossághoz, írásaiból élt, de ihlete már nem volt a régi.

Hajdan és nemrég (1884), Párhuzamosan (1889) című köteteibe mindent belevett, ami a korábbiakból kimaradt (bohém és erotikus darabokat is), megmutatva költői alkatának kettősségét. Párhuzamosan élt benne az angyal és a démon - írja Szerb Antal, Villonnal vetve össze őt. 1888-as kötete, a Szerelem több darabja Tennysont próbálja utánozni, de nem érte utol mintáit. Jelentős prózai műve Az elátkozott költők (1884), ebben hat költő, köztük Mallarmé, Rimbaud és saját maga portréját rajzolta meg, nevét a Pauvre (szegény) Lélian anagrammába rejtve. Kórházaim és a Börtöneim című beszámolói, 1895-es Vallomásai is életrajzi jellegűek. Szerepe volt Rimbaud kötete, az Illuminációk megjelentetésében.

Hanyatló éveiben múzsái idős prostituáltak voltak, de Angliában ifjú rajongók ünnepelték. Jules Renard így jellemzi: "mogorva Szókratész és mocskos Diogenész, van benne valami a kutyából és a hiénából". 1894-ben Leconte de Lisle halála után költőfejedelemmé választották, 1895-ben a francia államtól kapott némi támogatást. 1896. január 8-án halt meg barátnője, Eugénie Krantz párizsi lakásán.

Verlaine a leglíraibb francia költő, aki teljesen kihasználta a szavak zeneiségét. Szakított a retorikus hanggal, s kimutatta, hogy a francia nyelv képes az érzelmekre is hatni. Talán legismertebb verse az Őszi chanson (Tóth Árpád fordításában): "Ősz húrja zsong, / jajong, busong / a tájon / s ont monoton / bút konokon / és fájón..."

Anatole France, aki szent bohémnek nevezte, A vörös liliom című regényében őt rajzolja meg a félbolond és zseniális, vallásos és züllött Choulette figurájában. Költői világa a pornográfiától a zsoltárig terjedt, de hangja sosem az értelemhez szól, lírája érzéki hatású, gondolatiság nélkül. Versáradata maga a művészi színvonalon kifejtett véleménynélküliség - állapítja meg Hegedűs Géza. Költészete erősen hatott a nyugatosokra, életvitele főleg Adyra.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)