Meghal Grósz Károly
2004. szeptember 13. 12:06
Grósz Károly Miskolcon született 1930. augusztus 1-jén. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba. 1951-1954 között hadnagyként, majd főhadnagyként a jugoszláv-magyar határon teljesített szolgálatot. 1954-től a Borsod megyei pártbizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője, majd átveszi a megyei pártapparátus irányítását. Az 1956-os forradalom alatt a helyén maradt, majd lassan a kommunista utódpárt (Magyar Szocialista Munkáspárt) központi bizottságában kapott bizalmi pozíciókat (agitációs és propagandaosztály). 1980-ban lett a KB tagja, 1985-ben bekerült a Politikai Bizottságba is. 1987 júniusában a minisztertanács elnökévé választották, programjában elismerte a piacgazdasági nyitás szükségességét, de a megújulást a várakozások ellenére a szocializmuson belül képzelte el. Bevezette a személyi jövedelemadót. Súlyos külpolitikai kudarcot jelentett, hogy képtelen volt az erdélyi falurombolást diplomáciai eszközökkel megfékezni. 1988-ban Kádár Jánost követte a MSzMP főtitkári székében. 1988 novemberében Németh Miklóst választották meg utódául, mert egyre inkább akadályozta a reformokat. Leváltása után párttitkár maradt, de továbra is ragaszkodott a szocialista politikai rendszer fenmaradásához és a Varsói Szerződéshez. Az MSzMP bukása, és az MSzP megalakulása után 1990-ben lemondott az MSZMP KB-beli tagságáról, és végleg visszavonul a politikai élettől. Gödöllőn halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Hét híres jóslat
- 10 tény a pápaság történetéből
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában
- Pápasága ideje alatt csaknem az egész bolygót beutazta II. János Pál
- Csupán 33 napig uralkodott a I. János Pál, a „mosolygós pápa”
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek 19:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát 17:05
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt 09:54
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon 09:05
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap