Meghal Jócsik Mihály
2004. szeptember 13. 12:06
Jócsik Mihály Érsekújváron született. Párizsban, majd Brnóban és Prágában jogot hallgatott. A két világháború között a szlovákiai magyar szellemiség élharcosa, a Sarló-mozgalom egyik vezetője (1931-től alelnöke) lett. 1931-36-ben Az Út szerkesztője, 1937-38-ban a prágai rádió magyar osztályának kultúrpolitikai szerkesztője volt. 1938-ban Budapesten telepedett le. 1940-42 között Móricz Zsigmonddal együtt szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. 1945-től a Nemzeti Parasztpárt politikusa, országgyűlési képviselő, áttelepítési kormánybiztos, szövetkezetpolitikai államtitkár volt. 1946-47-ben a magyar békeszerződést és a környező országokban élő magyarságot érintő kérdésekkel foglalkozott, s az etnikai határokkal egybeeső országhatárok meghúzása mellett, valamint a kisebbségi magyarság jogainak biztosítása mellett foglalt állást. 1949-ben minden funkciójáról lemondott, majd az Országos Szervestrágya Vállalat igazgatói posztját vállalta el. 1956. október 31-én a Petőfi Párt vezetőségi tagjává választották, november 1-jétől rövid ideig az Új Magyarország című lap felelős szerkesztője volt. 1957-től nyugdíjazásáig a Fővárosi Talajerőgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettes-főmérnökeként tevékenykedett. Az 1960-as évek elejétől Magyarországon az elsők között foglalkozott környezetvédelmi kérdésekkel. Regényeket, tanulmányokat írt. Esztergomban halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap
- Városligeti promenádok tegnap
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői tegnap
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra tegnap
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito tegnap
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim tegnap
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen 2025.01.06.
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából 2025.01.06.