Megszületett Hóman Bálint történész
2004. szeptember 13. 12:06
Hóman Bálint Budapesten született. 1925-től tanított, majd az 1930-40-as években több kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Számos történelmi tárgyú munkája közül kiemelkedik a - Szekfű Gyulával közösen írt - Magyar történet és a négykötetes Egyetemes történet. 1929-ben az MTA rendes tagjává választották. 1946-ban a Népbíróság háborús bűnösként életfogytiglanra ítélte azzal az indokkal, hogy minisztersége idején a fasizmus egyre erősebb teret nyert a közoktatásban. A rabtartók kegyetlenkedései következtében 1951-ben a váci fegyházban halt meg, s a rabtemetőben jeltelen sírba helyezték. Az 1990-es években vita folyt akadémiai tagságának rehabilitációjáról. 2000-ben megkezdődött a váci temető feltárása, s az ő földi maradványainak azonosítása is. 2001. október 13-án a tassi református temetőben újratemették. Külföldön élő fia akarata szerint, az egykori miniszter, Darányi Kálmán családi kriptájában helyezték el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona 08:20
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap