Hadrianus

Az utolsó évek

Amikor Hadrianus 134-ben elindult utolsó külföldi útjára, Júdeában kellett megoldania a Bar Kochba vezette lázadás nyomán kialakult súlyos válságot. A lázadást mozgatórugói nem teljesen világosak. A rabbinikus irodalom szerint Hadrianus üldözte a zsidó vallást, ez félelmet keltett, és többeket a hit megtagadására brit. Elítélte és a 130-as évek elején betiltotta a körülmetélést, mivel csonkításnak tartotta; és bizonyosan nem azért hozta rendeletét, hogy büntesse vagy provokálja vele a zsidókat. A felkelés azonban elkerülhetetlenül kirobbant. Az, hogy Hadrianus 131-132-ben meglátogatta Athént, s hogy 134 nyaráig Rómában maradt, arra utal, hogy nem szívesen lépett fel személyesen a júdeai zavargások ügyében. A megoldást először egy rátermett hadvezérére, Sextus Julius Severusra bízta. Egy évvel azután, hogy Hadrianus megérkezett a Közel-Keletre, a júdeai lázadásnak vége volt. Az újabb kutatások rávilágítanak arra, hogy a lázadást elfojtására hozott számos intézkedés - amelyekre gyakran úgy hivatkoztak, mint a császári szigorúság jeleire - legalább hat évvel korábban született.
Hadrianus idős vetélytársa, Julius Servianus, aki 134-ben harmadszor viselt consulságot, unokájában, az ifjú Pedanius Fuscusban látta a császár utódját, 136-ban azonban mindkettőjüket kivégezték.
A császár az utódlás rendezését a maga módján kívánta megoldani. Miután Fuscust kiiktatta a sorból, örökbe fogadta a 36 éves, kicsapongó, különc életet élő Lucius Ceionius Commodust, Ceionius azonban két évvel később meghalt, így Hadrianusnak ismét döntenie kellett. Választása a 18 éves Annius Verusra esett - ő lett később Marcus Aurelius császár.
Hadrianus 138-ban elrendezte, hogy az utóda a fiatal Verus legyen, s igen bölcs intézkedéseket tett terve megvalósítása érdekében. Örökbe fogadott egy közmegbecsülésnek örvendő, érett korú senatort, Antoninus Piust, és elrendelte, hogy ő kövesse a trónon, ugyanakkor felkérte arra, hogy fogadja örökbe mind a fiatal Verust, mind pedig a nem sokkal korábban meghalt Ceionius 8 esztendős kisfiát. Így megemlékezett az elsőnek kiválasztott utód családjáról is, ugyanakkor Annius Verus számára elérhető közelségbe hozta a trónt. Azzal, hogy kettős örökbefogadásra kényszerítette közvetlen utódját, ismét az első császárt, Augustust utánozta, aki hasonlóra kötelezte Tiberiust. A sors iróniája folytán Hadrianusnak a jövőről alkotott elképzelése nem valósult meg teljesen. Antoninus ugyanis - Tiberiushoz hasonlóan - sokkal tovább élt, mint bárki gondolta volna: csak 161-ben halt meg.
Hadrianus tengerparti Baiaeban hunyt el, hosszú és fájdalmas haldoklás után. Egyik levelében beszámol arról, milyen rettenetes vágyni a halálra, s mégis képtelennek lenni a távozásra. Uralma, mely egy négyes kivégzéssel kezdődött, két évvel egy kettős kivégzés után zárult. Amikor meghalt, nem sokan gyászolták. Olyan embert volt, akinek úgy kellett a kegyét keresni, mint egy istennek - írta róla egy ismerője -, de nem tudott szeretetet ébreszteni maga iránt.

1. Ifjúsága
2. Traianus kegyeiben
3. Politikája
4. Utazásai
5. Vallásosság és művészet
6. Az utolsó évek