2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vitatott a skót nemzeti hős szerepe

2005. szeptember 8. 10:00

W a Hősök terén

Fáklyás felvonulással emlékezik William Wallace skót szabadsághős kivégzésének hétszázadik évfordulójára szeptember 11-én, a budapesti Hősök terén az Albannach Skót Kulturális Egyesület - tájékoztatta a szervezet elnöke az MTI-t.

A rendezvényt egyidőben tartják azzal, hogy Lanark városában is megemlékeznek az 1305 augusztusában kivégzett skót szabadsághősről jelképes koporsójánál - közölte Szalay Tamás Lajos. Az eseményen Kéri György, az első magyar skótdudás szólója után a skót Robert Burns egyik verse hangzik el Kálloy Molnár Péter tolmácsolásában, majd a megemlékezők fáklyákat és gyertyákat gyújtanak, és néhány percre nagyméretű W alakot formálnak a Hősök terén, hogy így emlékezzenek a skót szabadságharcosra, mondta el.

`Mivel a stirlingi csata és a skóciai szertartás egybeesik a New York-i terrortámadás dátumával, így a skótduda a terror áldozataiért is szól majd, a fáklyák értük is égnek majd` - tette hozzá.

(Múlt-kor/Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár