Módosították az örökségvédelmi törvényt

Történeti és régészeti örökség

A kulturális örökségvédelemről szóló 2001. évi LXIV.  törvény hatályba lépése óta eltelt időszak alatt bebizonyosodott, hogy alapkoncepciója jó, az integrált örökségvédelmi szemlélet - megfelelő feltételrendszer esetén - eredményesen szolgálhatja a műemléki, régészeti és tárgyi kulturális örökségünk védelmét. A feladatokat hatékonyan a közös, igazgatásilag egységes örökségvédelmi hivatal láthatja el. A törvény alkalmazása azonban számos olyan gyakorlati problémát hozott felszínre, ami előrevetítette a módosítás szükségességét. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a beruházások, a fejlesztések ugrásszerű megnövekedését, melyek során megnőtt a műemlékek, a régészeti lelőhelyek, leletek veszélyeztetettsége.

Világörökség, történeti, nemzeti emlékhely

A Világörökségi helyszínek védelmének megjelenítése a törvényben jelzi e terület szoros kapcsolatát a kulturális örökséghez. Ezen felül a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének eszközeként is előrelépést jelent. Hangsúlyozandó, hogy a "Világörökségi védelem" nem új védettségi kategória, nem újabb hatósági jogkör kialakítása, csupán a meglévő szabályozás keretein belül kívánta elhelyezni a Világörökségi helyszínekkel kapcsolatos ügyeket.
A nemzeti történelem és fejlődés szempontjából kiemelkedő, szimbolikus, illetőleg kegyeleti jelentőségű helyszínek elismerése történeti-, nemzeti emlékhelyként teljes egészében új eleme a törvénynek.

Régészeti örökségvédelem

A régészeti örökségvédelem a múzeumok eddigi tevékenységétől részben elkülönülő feladatkörként került megfogalmazásra. A régészeti lelőhely értelmezésénél a jelenleg hatályos szöveg pontosításáról van szó. A régészeti örökség elemeit elsősorban történeti összefüggésük határozza meg. A javaslat korábban tartalmazta azt a szakma által támogatott változatot, miszerint a nyilvántartásban még nem szereplő, a régészeti örökséghez tartozó ingó és ingatlan elemek is régészeti lelőhelyek. Mivel ez az értelmezés nem felel meg a jogbiztonság követelményeinek, nem került a módosítások közé.
A további módosítások a már 1998-ban elfogadott alapelvek (ld. a régészeti örökség védelméről szóló un Máltai konvenció) mentén kerültek megfogalmazásra. Eszerint a beruházónak kell viselnie a régészeti örökség történeti összefüggéseiből való kimozdításának költségeit. A régészeti megfigyelés, mint beavatkozási forma nevesítése szükséges volt,  ezzel ugyanis a beruházóra háruló megelőző feltárás kötelező előírása küszöbölhető ki számos esetben.

Hasonló a szerepe próbafeltárásnak a megelőző feltárási tevékenységek sorában, hiszen ezáltal a feltárások pénzbeli és időbeni tervezhetősége javul, ezért meghatározott körben kötelezővé lesz.

Új elem a feltárások önkéntes finanszírozásának módja, ami a régészeti lelőhelyen kívüli földmunka esetén a megelőző feltárásra vonatkozó szerződéskötés szerinti önkéntesen vállalt lehetőség. A változtatásnak az a célja, hogy kiküszöbölhesse az esetleges mentő feltárás okozta késedelmeket. Ez a különösen a kiemelkedő jelentőségű infrastrukturális beruházások (pl. autópálya-beruházások) esetén jelenthet előnyt, de alkalmazható, ha a beruházó el akarja kerülni a beruházás nem kívánatos elhúzódását.

A régészeti lelőhelyek fizikai veszélyeztetettsége nem csökken, ezért szükséges a lelőhelyvédelem erősítése. A természetvédelmi őrszolgálat bevonásával van erre mód. A természetvédelmi őrök, napi munkájuk keretében, a régészeti lelőhelyekre is figyelnek, a lelőhelyek állapotát negatívan befolyásoló tényezőkről tájékoztatják a hivatalt, hogy megtehesse a szüksége lépéseket.

1. Történeti és régészeti örökség
2. Műemlékvédelem
3. Kulturális javak és hatósági feladatok