Cibola, avagy az Arany Hét sosemvolt Városa

A legenda szerint a mesés Cibola vidékén hatalmas, színaranyból épült városok találhatóak. A történet egy régi portugál mondából eredeztethető, amely az Atlanti-óceánon található mitikus szigeten, Antillián alapított hét városról szól. Antillia és a hozzá tartozó szigetcsoport először Zuane Pizzigano 1424-es hajózási, úgynevezett portolántérképén bukkant fel.

Egy mítosz születése

A Ciboláról szóló beszámolók azonban főleg Pánfilo de Narváez 1527-es, balsikerrel végződött floridai expedíciójának túlélőitől származnak. A hatszáz fős legénységből mindössze négyen élték túl az utat, a többivel végeztek a tengeri viharok, az őslakosokkal vívott harcok, a betegségek és az éhezés.

A négy túlélő: Álvar Núñez Cabeza de Vaca, Alonso del Castillo Maldonado, Andrés Dorantes de Carranza és Estéban (vagy Estevanico) éveket töltött a mai Texas és Észak-Mexikó területén bolyongva, mielőtt 1536-ban elérték volna Culiacán mellett az egyik spanyol kolóniát.

Miután visszatért Spanyolországba, Cabeza de Vaca megírta az expedíció sorsát La relación y comentarios (A beszámoló és megjegyzések) című könyvében; az 1542-ben kiadott mű az első írott európai beszámoló az észak-amerikai őslakosokról, flóráról és faunáról.

A La relaciónban Cabeza de Vaca először egy őslakosokkal való találkozás kapcsán említ aranyat: „Találtunk vászondarabokat, ruhákat és tollas fejdíszeket is, amelyek Új-Spanyolországból származónak tűntek. Aranyat is találtunk. Jelekkel megkérdeztük az indiánokat, hogy hol szerezték ezeket a dolgokat. Elmutogatták nekünk, hogy onnan nagyon messze van egy Apalachee nevű vidék, ahol sok arany van, és mutatták, hogy ott sok van mindabból, amit mi értékesnek tartunk. Azt mondták, sok van belőle Apalachee-ban.”

A vidék neve könnyen kapcsolatba hozható az apalachee népével, akiknek központi városa, Anhaica, a mai Tallahassee helyén állt. Az apalachee-k eredete a Fort Walton-i kultúrára vezethető vissza; ez a Mississippi vidékének egyik fő népcsoportja volt, akik hatalmas, lapos tetejű halmokra építkeztek, és kiterjedt kereskedelmi hálózatot hoztak létre.

A régészeti feltárások nem mutattak ki jelentős léptékű aranyművességet az apalachee kultúránál, kereskedelmi úton viszont messzi földről beszereztek réztárgyakat, csillámpalát és galenitet is.

Cabeza de Vaca leírja, hogy expedíciója 1528-ban találkozott először az apalachee néppel, annak egy félreeső településén. Az európaiak elfoglalták ezt a települést, a főnököt és számos falusit pedig túszként tartottak fogva. Mivel a faluban csak gabonát és szalmából épült kunyhókat találtak, a spanyolok hosszan keresték a környéken számottevő település, de főleg arany nyomát, miközben folyamatosan ki voltak téve az apalachee-k és már környékbeli népek támadásainak, akik gerillahadjáratot folytattak a betolakodók ellen.

Cibola valósága

Az expedíció még ugyanebben az évben a tengerpart felé vette az irányt, ahol öt tutajt ácsoltak, hogy átkeljenek velük a Mexikói-öblön. Eddigre a hatszáz főből már csak 242-en éltek túl. A viharok, a szomjazás és éhezés alig 80-ra apasztotta a számukat, míg végül egy hurrikán partra vetette Cabeza de Vacát és embereit az általuk „szerencsétlenség szigetének” keresztelt földdarab nyugati partján; ez elképzelhető, hogy a mai Galveston-sziget Texasban.

A tizenöt túlélő a következő éveket indián törzsek fogságában töltötte, ahonnan végül négyen szöktek meg, és hosszas vándorlás után, a mai Mexikó nyugati partja közelében találkoztak ismét honfitársaikkal.

Új-Spanyolország alkirálya, Antonio de Mendoza 1539-ben expedíciót indított, hogy megerősítse Cabeza de Vaca beszámolóját. A küldetést Marcos de Niza ferences szerzetesre bízta, akivel egy Honorato nevű pap és a Narváez-expedíció egyik túlélője, Estéban, egy mór származású szolga indultak el.

Marcos testvér számos utazó beszámolóját jegyezte le Ciboláról, és maga is állította, hogy látta a híres hét várost Új-Mexikó nyugati részén: „Csupán a hágó torkából láttam a távolban hét szépséges várost, lent egy nagyon hűvös völgyben, nagyon jó földdel, ahonnan sok pára tört fel; valóban igen sok arany van benne.”

Miután Marcos de Niza jelentette felfedezéseit, újabb expedíció indult Francisco Vázquez de Coronado konkvisztádor vezetésével, hogy meghódítsa Cibolát és annak kincseit. Coronado gondosan követte a Marcos de Niza által lejegyzett útvonalat, de amikor 1540-ben a megadott helyre ért, a legendás aranyvárosok helyén csupán az őslakos pueblo indiánok kicsiny falvait és vályogból épített városkáit találta.

Vázquez de Coronado egyik tisztje és krónikása, Castañeda így írta le az egyik várost: „Apró, zsúfolt falu, mintha csak összegyűrték volna az egészet. Új-Spanyolország némely haciendái jobban festenek messziről nála. A falu mintegy kétszáz harcost számlál; a házak kicsik, három-négy emelet magasak, kevés szobával és udvarok nélkül.”

Vázquez de Coronado szörnyű pusztítást végzett a pueblo indiánok között, részben a tiguex-i háborúban ellenük vívott csaták során, részben a tőlük követelt élelem és ruházat által, ami megroppantotta a törékeny helyi gazdaságot.

Körülbelül ugyanebben az időben ért partot Hernando de Soto expedíciója Florida nyugati partján, az Apalachee vidékén található aranyat keresve. Amikor megérkeztek az apalachee-k közé, Soto spanyol katonái „az út mindkét oldalán talált minden indiánt lelándzsáztak”.