Bosszúszomjas harcosból ünnepelt sztárrá vált Geronimo, a leghíresebb apacs
2019. november 21. 18:46 Múlt-kor
Korábban
Kétfrontos küzdelem
A térségbe ekkoriban egyre több amerikai telepes is érkezett, főleg azt követően, hogy az 1846-1848-as mexikói–amerikai háború során nagy területek kerültek az Egyesült Államok fennhatósága alá.
Az 1848-ban indult kaliforniai aranyláz egészen az 1860-as évekig nagy számban vonzotta a keletről érkező, aranyat, ezüstöt és rezet kereső fehéreket Kaliforniába és a szomszédos területekre.
E területeket sok esetben a korábban érkezett mexikói telepesek és az apacsok is a sajátjuknak tekintették, és rendszeressé váltak a telepesek összetűzései mind az indiánokkal, mind a mexikóiakkal.
Geronimo e harcokban legendás hírnevet vívott ki magának. Számos – bizonyítékkal sajnos alá nem támasztható – történet kering arról, hogy a nehéz, hegyvidéki terepen hogyan járt túl üldözői eszén.
„A hadi ösvényre harcosként léptem, nem törzsfőnökként. Ellenem nem tettek semmit, de a népem egyes tagjai ellen igen, és a törzsemmel együtt harcoltam, mert a katonák, és nem az indiánok voltak a hibásak” – írta erről az időszakról.
A történetek között visszatérő elem, hogy Geronimo és harcosai egy barlangba húzódnak vissza, és
a mexikói vagy amerikai csapatok ennek bejáratánál állnak lesben.
Az indiánokat sosem látják elhagyni a barlangot, később azonban ismét azon kívül tűnnek fel – arra, hogy egy másik kijáraton, vagy egyéb módon hagyták el a barlangot, sosincs egyértelmű magyarázat.
1860 decemberében 30 amerikai bányász támadta meg a bedonkohe apacsokat a mai Új-Mexikó területén, a Mimbres folyónál. A bányászok megöltek négy indiánt, és 13 nőt és gyermeket ejtettek foglyul.
Az apacsok válaszul amerikai települések ellen indítottak portyákat. Geronimo neve egyre ismertebbé vált az amerikai hatóságok előtt is, elfogni azonban nem tudták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap