„Borúra derű” – a magyar tudományt ünnepeljük
2018. november 3. 10:13
„A tudomány elsődleges célja, hogy igazságra, méghozzá új igazságra találjon. Ez a kutatás annál eredményesebb, minél inkább arra irányul, hogy az igazságot önmagáért keresse, függetlenül esetleges gyakorlati hasznától és felhasználhatóságától.” Szent-Györgyi Albert szavai ellenére olyan kincset adott az emberiségnek, amely nélkül ma már nehezen tudjuk elképzelni az életünket: a C-vitamint. A leghíresebb magyar Nobel-díjas kutató kitartó és elkötelezett magatartása, szerteágazó életműve és lehengerlő kutatási eredményei máig példaként szolgálnak a tudomány szerelmesei számára.
Korábban
A magyar tudomány napját hivatalosan 2003 óta ünnepeljük, méghozzá a híres Széchenyi-féle felajánlás évfordulóján, amiből aztán létrejött a Magyar Tudományos Akadémia. Habár a tudás fellegvára a nyelvészet oltárán indult, ma már minden tudományterület képviselteti magát. Nem meglepő, hogy a tudomány korszakában a legnépszerűbb egyetemi szakok élén is a természet- és mérnöki tudományok állnak, ahol gondoskodnak a nagy elődök utánpótlásáról. Tisztelegjünk előttük a Fortepan képeivel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap