Betegség, bűz és pocsék élelmiszer vezetett lázadáshoz az Apollo–7 kísérleti repülésén
2021. október 11. 10:24 Múlt-kor
Habár ma már tudjuk, hogy a Holdra jutásért folyó hidegháborús versenyt az Egyesült Államok nyerte, és a Szovjetunió később sem juttatott embert az égitestre, az 1969-es Apollo–11 misszió sikerét megelőzően azonban egyáltalán nem tűnt még biztosnak az amerikai vezetés. A NASA Hold-programja 1968-ban a szakadék szélén tántorgott, és a feszültség a tetőfokára hágott a próbák közben, amelyek a Holdra szállás esélyeit voltak hivatottak felmérni.

Az Apollo–7 személyzete a felkészülés során. Balról jobbra: Donn Eisele, Walter Schirra és Walter Cunningham
Korábban
Halálos tragédia árnyékában
1967 januárjában az Apollo–1 próbamisszió kilövési próbája katasztrofális véget ért: a tiszta oxigénnel töltött parancsnoki és kiszolgáló modul, amelyben a háromfős személyzet tartózkodott, egy elektromos hiba okozta szikra által begyújtva pillanatok alatt kiégett még a kilövés előtt, és mindhárom űrhajós – Virgil Grissom, Edward White, és Roger Chaffee – életét vesztette. A következő 20 hónapra felfüggesztették a próbamissziókat, és egy kongresszusi bizottság vizsgálta ki a tragédia okait.
Az Apollo–1 kiégett parancsnoki és kiszolgáló modulja
A vizsgálatok lezárultát és a modul újratervezését követően három újabb űrhajós készült fel a föld körüli pályára a Holdra jutáshoz készített járművel és felszereléssel: Walter Schirra, Donn Eisele és Walter Cunningham – azaz a tragikus kimenetelű Apollo–1 tartalékszemélyzete. Ez volt az első alkalom, hogy egyszerre három űrhajós vett részt egy küldetésen, és a 11 napos Föld körüli pályán keringést élő adásban is közvetítette a televízióban a NASA. Az Apollo–1 tragédiája után az űrhajósok korántsem bíztak felszerelésükben és járművükben, és az Apollo–7 próbamisszió amiatt is emlékezetes maradt, hogy a felgyülemlett feszültség majdnem lázadásba csapott át.
A kezdetektől elégedetlenek voltak
Az Apollo–7 leckéi 50 év elteltével is fontosak a világ űrügynökségei és a magántulajdonban lévő űrvállalkozások számára is, amelyek mind a Holdra való visszatérést, mind a Mars meghódítását tervezik. A személyzet és a földi irányítás hatékony együttműködése esetén szinte bármilyen felmerülő technikai kihívás megoldható, azonban az Apollo–7 megmutatta, hogy a viták a teljes küldetést veszélyeztethetik.

A feszültség jól kivehető volt a rádiós kommunikációban – nem csupán a veszélyes küldetésre induló férfiak játékos élcelődése volt. Vita keletkezett már akörül, hogy egyáltalán megtörténjen-e a kilövés, de a tévéközvetítés és az étel kapcsán is felmerültek panaszok. Az űrhajósokat különösen bosszantotta a WC-berendezés, amelynek lassú működése (30 percig is eltartott) meglehetős bűzt eredményezett a modulban. A parancsnoksággal a legtöbbet a 45 éves Schirra vitatkozott – a haditengerészet korábbi tesztpilótája tapasztalt űrhajós volt, aki már a Gemini-missziókon is részt vett, és már az Apollo–7 misszió előtt tudta, hogy távozni kíván a NASA-tól, így nem érdekelték viselkedése következményei.
Schirra, Eisele és Cunningham a kiképzés során egy szimulátorban
Schirrát különösen megrázta az Apollo–1 tragédiája – Gus Grissom a barátja és szomszédja is volt. Az Apollo–7 küldetés során a személyzet biztonsága volt az elsődleges aggodalma, a NASA számára azonban az volt a fontos, hogy az űrhajósok a próbamisszió minden feladatát teljesítsék – ez volt a végső próba, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy az Apollo–1 hibáit maradéktalanul sikerült kijavítani. Schirra tesztpilótaként az egyedül végrehajtott küldetésekhez volt szokva, és különös felelősséget érezhetett egy háromfős művelet parancsnokaként.
Az Apollo–7 kilövése
A NASA történésze, Andrew Chaikin szerint Schirra „elvi kérdést csinált abból, hogy a személyzet a főnök” – a földi irányítás tagjai a személyzettel ellentétben nem kockáztatták életüket a misszió során. Chaikin szerint a parancsnok természete egyébként is harapós volt, ezt pedig tovább fokozták a körülmények.
Az irányítás az indítással kapcsolatban is hozott életbe vágó döntéseket. Egy végső biztonsági intézkedésként az új modul tervezői beépítettek egy funkciót, amelynek segítségével a személyzeti kabin leválhat a jármű többi részéről vészhelyzet esetén, az Apollo–1 tragédiájához hasonlót elkerülendő. Ennek felszálláskor való alkalmazása esetén nagy eséllyel a szárazföldön ért volna földet a kabin, az ülések azonban nem voltak az ehhez megfelelő lökéselnyelő berendezéssel ellátva, így akár életveszélyes sérüléseket is szenvedhettek volna az űrhajósok.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


sport
- 102 éves lett a legek királynője, Keleti Ágnes
- A színházi előadásokon és a véres kivégzéseken egyaránt jól szórakoztak az ókori rómaiak
- Még betegen sem tudott elszakadni a ringtől Muhammad Ali
- Elfeledve halt meg Steinschneider Lilly, a repülés magyar királynője
- Halászfaluból a Hírességek Csarnokába: a rekordokat döntő Joe DiMaggio
- Portréfilm készült az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnesről
- Örökre megismertette a magyar futballt a nagyvilággal a Száguldó Őrnagy
- Sportolóként és építészként is a csúcsra ért Hajós Alfréd
- Kodály módszere repítette a világbajnokságig Kronberger Lilit
- 10 tény a pattogatott kukorica múltjáról tegnap
- Menet közben, folyamatosan kellett a benzint töltögetni Carl Friedrich Benz első automobiljába tegnap
- Azonnal megindultak a pletykák és összeesküvés-elméletek Rudolf herceg haláláról tegnap
- Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XVIII. tegnap
- Afrika minden veszedelmét leküzdötte a „Sziklatörő”, Henry Morton Stanley 2023.01.28.
- „Szavazz a Hazafias Népfrontra!” – amerikai megfigyelők az 1949-es választásokon 2023.01.28.
- A Húsvét-sziget egykori idilli állapotának mementói a rejtélyes óriás szobrai 2023.01.28.
- Ellenszélben egyezett ki a nemzet javára Deák Ferenc 2023.01.28.