Batthyány-Strattmann Lászlót éjjel is felkelthették, ha beteghez kellett mennie
2020. október 28. 19:19 Múlt-kor
Korábban
Köpcsényből Körmendre
Családi vagyonából hatalmas összegeket áldozott a köpcsényi, majd a körmendi kórház felszerelésére és működtetésére. A legszínvonalasabb műszereket szerezte be, Köpcsényen külön laboratóriumot rendezett be, amely a századfordulón még a nagyobb kórházakban is ritkaságnak számított. Nagyvárosi kórházakhoz hasonló betegforgalmat bonyolított, sokszor naponta 80–100 beteget látott el és több szemműtétet is elvégzett.
Gondoskodása a gyógyításon túl a betegei közérzetére is kiterjedt. Gyürki László Vasi Szemlében közölt tanulmánya szerint Köpcsényben kuglipályát állíttatott fel a gyógyulás útjára lépett betegeinek, a katonákkal pedig levelezőlapot íratott, hogy családjaikkal kapcsolatban maradjanak.
Akadtak azonban szakmai irigyei is, akik úri passziónak tartották gyógyító munkásságát és azt tanácsolták neki, vállaljon valami országos szerepet ahelyett, hogy konkurenciát csinál a szegény körorvosoknak.
Az első világháború alaposan megbolygatta a család életét. A háború alatt a behívott köpcsényi körorvost helyettesítette, amivel nagy terhet vállalt magára. A visszaemlékezések szerint példamutató lelkiismeretességgel látta el körorvosi feladatait: éjjel álmából is felverhették, és fagyban, sárban is elindult, ha beteget kellett ellátni.
Az országban végbement változások nem egyeztek politikai nézeteivel. Meggyőződéses legitimista és Habsburg-párti volt, elutasította a Károlyi-kormányt, a Tanácsköztársaságot és a Horthy-rendszerhez is hasonlóképpen viszonyult. 1921 tavaszán Körmenden fogadta IV. Károlyt annak puccskísérlete idején. Ezzel azonban közéleti gesztusai ki is merültek, a háború után is csak az orvoslásnak élt.
Mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Strattmann Körmendre helyezte át működési területét. A századfordulón a magyar falvakban a szembetegségek komoly gondokat okoztak, Körmenden már kifejezetten szemkórházat rendezett be, rendelője a családi kastélyban nyílt meg, amely ezáltal gyakorlatilag nyitottá vált betegei előtt.
Miközben a legszegényebbeket gyógyította, tekintélyes szakkönyvtárat is alapított, járatta a külföldi és hazai folyóiratokat és maga is közölt cikkeket. Tudományos képzettségét továbbra is a gyakorlatban kamatoztatta.
A korabeli fényképek tanúsága szerint kórházában villanyvilágítás és telefon működött. Volt női-, férfiosztály, járóbeteg-rendelő, röntgenszoba, laboratórium, fertőtlenítők, fürdőszobák, ruhatárak, konzíliumterem, konyha, házi kápolna, halottas kamra, ravatalozó, boncterem, orvosi lakás, mind a legmodernebb berendezéssel és felszereléssel.
A források szerint Körmenden évente átlag 5 ezer betege volt, körülbelül 1700 hályogot operált, összes szemműtétét pedig 3000-re teszik. Első éveit és háborús működése idejét beszámítva 20 ezer műtétről beszélnek. A fáradhatatlan orvos 1931-ben halt meg. Önfeláldozásának elismeréseként 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap