Az őrült király nyálfoltos mellényétől Viktória hatalmas bugyogójáig – ilyen volt a brit uralkodók ruhatára
2017. február 1. 14:08
Korábban
Divatharc apa és fia között
V. György király, az illem és a kötelesség embere meglehetősen szőrszálhasogató volt a ruhák tekintetében. Már kezdettől fogva komoly konfliktusai voltak fiával, a későbbi VIII. Edwarddal a ruházkodásban követendő minták tekintetében. Ez már előrevetített egy későbbi, a királyi ház életében bekövetkező „tragédiát”.
V. György nem szerette fia felhajtott nadrágjait, valamint feltűnő tweedzakóit. Úgy gondolta, sajnálatos, ha Edward lovaglóruhában ül le teázni, és nem hajlandó kesztyűt viselni a bálokban. Edward egyik kedvenc viselete a szafariruha volt. A személyre szabottan tervezett öltözék ujjainak és szárainak mérete állítható volt, attól függően, hogy éppen milyen szabadidős tevékenységet kívánt folytatni afrikai nyaralásain.
Edward laza stílusával népszerűségre tett szert a fiatalok körében a világ minden táján. Talán V. György is sejtette, fia nem a legmegfelelőbb személy a brit trónra. VIII. Edward apja halála után, 1936-ban csak néhány hónapig uralkodott, majd példátlan módon lemondott a királyi koronáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.