Az önjelölt római császárnőtől az ír kalózkirálynőig: öt harcias nő a történelemből
2018. október 9. 08:11 Múlt-kor
Korábban
Jeanne D'Arc
Jeanne-nak 1429-ben, 17 éves kora körül, az 1337 óta tartó százéves háború közepette volt egy látomása, amelyben Isten megparancsolta neki, hogy menjen VII. Károly francia király színe elé, és jelentkezzen hadvezérének. A lány meggyőződéses hite és kisugárzása olyan erős volt, hogy a király végül egy szinte hihetetlen fordulattal valóban seregei élére helyezte.
Jeanne legnagyobb győzelmét az ostromlott Orléans váránál aratta, ahonnan elüldözte az angolokat. Innen származik másik ismert elnevezése, „az orléans-i szűz” – az általa vezetett csapatok szilárdan hittek abban, hogy Isten rendelte Jeanne-t Franciaország megmentésére. VII. Károly ellenségei, az angolok és szövetségeseik, a francia királyi Capeting-dinasztia burgundi ága Jeanne-t látták a terveikre leselkedő legnagyobb veszélynek. Az angolok biztosítani akarták az észak-franciaországi területeket, amelyek már 200 éve a kezükön voltak, a burgundiak pedig a trónt.
1431. április 23-án Jeanne egy visszavonuló francia sereg utóvédjében volt, amikor burgundi csapatok foglyul ejtették. Közös angol és burgundi papi testület hirdetett felette ítéletet, és egy hét múlva eretnekség vádjával máglyán elégették. 1920-ban XV. Benedek pápa szentté avatta, így Szent Johanna Franciaország kilencedik védőszentjévé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap